Magyar foci

Kihagyja az Eb-selejtezőket a magyar válogatott alapembere

Fiola Attila térdproblémái miatt hetekig nem léphet pályára.

Fiola Attila, a bajnoki címvédő MOL Vidi FC labdarúgója térdproblémái miatt hetekig nem léphet pályára, így az Európa-bajnoki selejtezősorozat rajtján sem szerepelhet a magyar válogatottban.

A székesfehérvári klub honlapja szerint a 29 éves hátvédnek korábbi térdsérülése miatt bizonyos időszakonként fizioterápiás kezeléseken kell átesnie, hogy a műtét elkerülhető legyen, majd a kezelések után rehabilitációs munkát kell végeznie.

Most abba a periódusba értünk, hogy néhány hétre kivettük az edzésmunkából, hogy a kezelések után később újra százszázalékos állapotban tudjon majd pályára lépni – nyilatkozta a honlapnak Kovács Tibor csapatorvos.

Azt is elmondta, hogy a nemzeti csapat felé jelezték a 27-szeres válogatott Fiola problémáját, amiért nem játszhat a március végén esedékes két találkozón.

A magyar csapat március 21-én Szlovákiában kezdi meg a jövő évi kontinensbajnokság selejtezőit, majd három nappal később a Groupama Arénában a világbajnoki ezüstérmes horvát csapatot fogadja.

Címlapkép: mlsz.hu

Olvasói sztorik