Magyar foci

Elhunyt Schneider Sándor, az MTK legendája

Szombaton tette közzé honlapján az MTK Budapest, hogy 65 éves korában elhunyt Schneider Sándor. A budapesti klubnál húsz éven át (1994 és 2014 között) volt az MTK labdarúgóinak technikai vezetője, Garami József érájában kulcsfontosságú stábtagnak számított.

A futballpályák környékén a becenevén, “Sneciként” ismert szakember Budafokon kezdett futballozni. Végigjárta az utánpótlás-korosztályokat, majd a BMTE tartalékcsapatában szerepelt. Ugyanitt alkalmanként intézői feladatokat is ellátott, majd 1988-tól már az első csapat mellett tevékenykedett intézőként. 1994-ben került át az MTK-hoz került, ahonnan 2015-ben tért vissza Budafokra.

Nyitókép: mtkbudapest.hu

Olvasói sztorik