Magyar foci

Böde kihagyta a meccs ziccerét, de így is nyert a Fradi – VIDEÓ

A szurkolók kedvence a hajrában javított, de mellette Lanzafame is eredményes volt.

Megírtuk: már a legjobb nyolc közé jutásért küzdenek a csapatok a Magyar Kupában – a párharcok két mérkőzésen dőlnek el.

Az OTP Bank Ligában éllovas Ferencváros a szerdai játéknap zárómérkőzésén az élvonalbeli újonc Kisvárdát fogadta, amely az előző idényben – még másodosztályú csapatként – kiejtette az akkor címvédő zöld-fehéreket.

Az első játékrészben csak szenvedtek a hazaiak, Böde Dániel is kihagyott egy kihagyhatatlannak tűnő helyzetet, nem csoda, ha a debreceni bajnoki vereség miatt még mindig bosszús szurkolók kifütyülték a csapatot, majd zúgott a lelátóról a „k*rva gyenge”.

A végén azért a győzelemnek örülhettek, köszönhetően Davide Lanzafame találatának (1-0), valamint annak, hogy a 86. percben az olasz szöglete Bödét találta meg, aki átvette a labdát, majd ballal Minca lába között a kapuba lőtt (2-0).

A visszavágókra minden párharcban a jövő héten kerül sor.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:

Ferencváros–Kisvárda Master Good 2-0

 

Korábban:
Soroksár SC (NB II)–Tarr Andráshida SC (NB III) 3-2
Budaörs (NB II)–Kaposvári Rákóczi FC (NB II) 2-1
Duna Aszfalt TVSE (NB II)–Budapest Honvéd 0-1
Taksony SE (NB III)–Mol Vidi FC 0-1
Puskás Akadémia FC–Paksi FC 1-2
FC Ajka (NB III)–Debreceni VSC 2-3
Mezőkövesd Zsóry FC–Szombathelyi Haladás 0-0

Böde ordító ziccere

Egyelőre gól nincs, csak kiegyenlített küzdelem az FTC–Kisvárda MK-nyolcaddöntőn.Pedig Böde könnyedén bizonyíthatta volna, kezdőben a helye.A második félidő élőben: http://bit.ly/2IpsNNP

Közzétette: M4Sport – 2019. február 20., szerda

Címlapkép: fradi.hu

Olvasói sztorik