Magyar foci

Állítja a fideszes képviselő: tényleg annyit keresnek a futballisták, mint a védőnők

Tiba István balmazújvárosi elöljáró szerint bérügyben nincs tévedés. A 2017 nyarán még történelmi sikert, NBI-es feljutást ünneplő Balmaz-Kamillában immár nem jó futballistának lenni. Fizetés, ha van, kevés, a csapat épp az NB III felé halad, a klub politikai csaták színtere.

Dr. Tiba István, a Fidesz parlamenti képviselője szívén viseli a balmazújvárosi sport sorsát. Erőfeszítéseinek is köszönhetően a helyi futballklub 2017 nyarán történelmi sikert ért el, feljutott az első osztályba. Oda azonban csak látogató jegyet váltott, hiszen 2018 nyarán a csapat kiesett. A jelen még ennél is siralmasabb: a horvát edző, Toni Golem irányításával az NBII 17. helyén állnak, az újabb kiesés felé haladnak, az NB III réme fenyeget.

Tiba pénteken a csakfoci.hu-nak adott interjúban elárulta, Balmazújvárosban nincs kolbászból a kerítés, nem kell irigyelni  a labdarúgókat:

Nálunk most az NB II-ben nagyságrendileg ugyanannyit keresnek a játékosok, mint a védőnők.

Mennyit keres egy védőnő?

A magyar futballisták jövedelmi viszonyait ismerve meglepő kijelentés Tibáé.

Honlapunk ezért megkereste a Magyar Védőnők Egyesületét, amely egészen kimerítő, táblázatokkal alátámasztott választ küldött arra a kérdésre, mekkora jövedelemmel kalkulálhatnak a védőnők. Eszerint

a védőnők átlagkeresete bruttó 280 000-300 000 ezer forint (nettó 186.000- 199.000 forint) között mozog általában, de van példa ennél sokkal kisebb és nagyobb havi jövedelemre is. 

Mennyit keres egy Balmazújváros futballista?

A 24.hu szembesítette mindezzel Dr. Tiba Istvánt is, aki elárulta, nincs tévedés, nem lőtt mellé. Az NBI-es érában valóban jóval többet kerestek a játékosok – honlapunk információja szerint akadt olyan is, aki nettó 800 ezer forintért ült a lelátón –, de ma már nem fordul elő ilyesmi.

Tavaly nyárig még valóban ez a fizetés képviselte az átlagot. A Balmazújváros labdarúgói az MLSZ mintaszerződését írják alá, így a kiesés után lehetősége adódott a klubnak arra, hogy 30 százalékkal egyoldalúan csökkentse a béreket. Ezt meg is tettük azoknál, akik vállalták, hogy ilyen feltételekkel is a klubnál maradtak. A jelenlegi kezdőben egyedül a kapusunk, Szécsi Gergő ilyen, de neki sem éri el a fizetése a nettó 600 ezer forintot

– fogalmazott a klubot képviselő fideszes politikus, aki szerint az egész keretben négy olyan labdarúgó van, akik az NBI-es időszakban is játékosuk volt, ők azonban fiatalok, nem tartoznak a kiemelt kategóriába.

2018 nyarán húsz új játékossal kötöttünk szerződést, akik közül jó néhányan kölcsönbe érkeztek. Ők nettó 250-400 ezer forintot kapnak kézhez. Megjegyzem, ezek a fizetések meg sem közelítik az NB II-es bérszint középmezőnyét

– fedte fel a „fizetéskártyát” a magyar futballban szokatlan módon  Dr. Tiba István. A képviselő azt is elmondta, hogy igazság szerint ősszel a labdarúgók sok esetben még annyit sem kerestek átlagban, mint a példaként felhozott védőnők, mert a klubot működtető kft. kasszájából olykor nem futotta fizetésre. Az októberi béreket például két részletben, a novemberivel együtt, december közepén kapták meg, de a tavaszi bajnoki rajtra legalább már nincs tartozás a labdarúgók felé.

Mi okozza a mélyrepülést a balmazújvárosi fociban?

Dr. Tiba a csapat vesszőfutása okaként a 2018 augusztusában megválasztott új polgármestert, Hegedűs Pétert tette felelőssé. Úgy fogalmazott a csakfocinak:

Utálja a sportot, ami jól látszik a döntésein, egyelőre arra van hajlandóság, hogy tönkretegye és a sajtóban lejárassa a saját csapatát.

Tiba István, a Fidesz képviselője Fotó: Kovács Attila /MTI

Tiba mondatai azt sugallják, hogy az előző polgármesterrel semmi gond nem volt, harmonikusan működött együtt a Balmazújváros Sport Kft.-vel és akkor még a jóval magasabb költségvetésre is futotta. Kérdés: az új, független polgármester miért utálja a csapatot?

Ki kellett költözniük lakásaikból az NB II-es klub játékosainak
A balmazújvárosi önkormányzat felújításokat végez, ezért kellett menni.

A 22-es csapdája

A városi labdarúgást érintő kérdéseinkkel megkerestük  Balmazújváros polgármesterét is. Leginkább arra voltunk kíváncsiak,

Hegedűs Péter megerősítette információnkat, úgy fogalmazott, úgy tudja Veres Margit dönt a pénzügyekről, de arról nincs információja, milyen jogviszony alapján teszi mindezt.

Bármilyen furcsa is, személy szerint se nekem, se a testületnek nincs rálátása a Kft. napi ügymenetére. A tulajdonosi jogokat, az önkormányzat képviselő testülete gyakorolja, de mivel a gyakorlatban a Kft. minden egyes döntéséhez – például játékos igazolások, stb. – testületi döntésre lenne szükség, ezért a testület minden jogosítványt átadott Lajos Ferencnek, aki pályázat útján lett tavaly nyáron kis megszakítással másodszor is a Kft. ügyvezetője. A Kft-nek egy 2014-es önkormányzati határozat alapján az önkormányzat részéről a mai napig Dr. Tiba István a hivatalos képviselő, ő kellene védje a város érdekeit, míg a bankszámla fölött egy személyben Lajos rendelkezik. Minden egyes humán-, pénz-, és az ezekkel összefüggő sportszakmai döntést papíron az ügyvezető igazgató hoz, de természetesen a Ptk. szerinti felelőssége tudatában

– tájékoztatta honlapunkat a polgármester. Hegedűs Péter hozzátette, az önkormányzat nem lehet gátja a futballsikernek, lévén a 2018. februári költségvetésben vállalt támogatását havi részletekben teljesítette, továbbá a tao-támogatás 30 százalékos önrészére biztosított és még 2018 őszén meglévő több, mint 17 millió forintos összeget a Sport Kft. kérésére, tekintettel annak nehéz anyagi helyzetére a testület átcsoportosítás útján a Kft. rendelkezésre bocsájtotta. A polgármester ugyanakkor elárulta, a testület egyhangú döntéssel nem fogadta el a Kft. 2019-es üzleti tervét és teljes körű átvilágítást kezdeményezett.

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt /MTI

Olvasói sztorik