„Megérdemelték a gólt és az egyenlítést, de kevesebb helyzetet alakítottak ki, mint mi” – összegezte az Újpest elleni rangadót Szerhij Rebrov, a Ferencváros edzője. Megengedő volt, mert a második félidő utolsó 20-25 percében – már 1-0-s Fradi-előny mellett – az ég egy adta világon semmi nem utalt arra, hogy a hazaiakban ott lapulna még valahol egy gól. A lilák veszélyes támadást nem vezettek, kaput eltaláló lövésük egészen a 93. percig nem volt, kapu felé menő is csak kettő. Újfent bebizonyosodott viszont, hogy a futballban
Vignjevics adta meg az alaphangot a meccshez
Mivel a liga két legjobb védelme – az Újpest 14, a Fradi 15 kapott góllal állt a derbi előtt – találkozott a meccsen, kevesen vártak gólfesztivált a derbitől – az egyedüli kivétel talán a rangado.hu-nak tippelő egykori szövetségi kapitány, Várhidi Péter volt, aki 2-2-es eredményre fogadott –, és ez betűről betűre be is jött. Mindkét edző a biztonsági játékos, szombat este is erre törekedtek elsősorban: a tavaszt egy Debrecen elleni döntetlennel kezdő Újpest egyedül a jobbszélső helyén változtatott (a betegséggel küzdő, két edzést kihagyó Obinna helyett a Haladástól beszákolt Rácz Barnabás kezdett), a Fradinál a sérült Blazic helyére Frimpong került a védelembe, Lanzafamét pedig a Honvéd elleni szerencsés győzelemben (1-0) döntő faktornak bizonyuló Böde váltotta.
A meccs összképét ezzel együtt alapvetően az Újpest játékstílusa határozta meg. Nebojsa Vignjevics több, mint öt éve tartó IV. kerületi regnálása alatt
A gyakorlatban mindez azt jelenti: az Újpest többnyire a pálya minden részén egy az egy ellen akar védekezni. Keresi, provokálja a párharcokat, hogy aztán az így megszerzett labdákkal a lehető legkevesebb húzásból tudjon az ellenfél kapuja elé érni. A stratégia szinte tökéletes az NB I-re; az Újpest kifejezetten nagy százalékban képes ezt a stílust ráerőltetni az ellenfélre – a nála jobb csapatokat lehúzza a szintjére, a gyengébbeket egy-egy góllal bedarálja. Nem véletlen, hogy idén egyelőre az Újpest kapta a legkevesebb gólt a mezőnyben,
- egyrészt azért, mert a legtöbb csapatnak nincs elég technikailag megfelelően képzett játékosa ahhoz, hogy szoros emberfogás mellett, nyomás alatt is pontosan passzoljon, cselezzen, vagy indítson;
- másrészt azért, mert az ilyen ember orientált védekezés manipulálásához megfelelően kiérlelt, okosan begyakorolt, csapatszintű pozíciós játékra lenne szükség, ami ismét csak hiánycikk az NB I-ben.
Annak, hogy az Újpest remek védekezése ellenére sem a liga domináns ereje, a csapat kiegyensúlyozatlansága az oka. Amennyire hatékonyan védekeznek Vignyevicsék, annyira erőtlenül támadnak, mivel az Újpest a rengeteg kierőszakolt párharc miatt folyamatosan két ütköző játékost használ a középpálya közepén. Ehhez jön hozzá, hogy a támadók helyezkedése is rendkívül kötött: akkor sem mozdulhatnak el túl messzire az emberüktől, amikor éppen az Újpestnél van a labda, ha ugyanis így tennének, egy esetleges labdavesztés után borulna az egész csapatszerkezet.
Ebből kifolyólag a legtöbb Újpest elleni meccs annak a próbája, mit talál ki az ellenfél Vignjevics emberfogásának semlegesítésére. Rebrov láthatóan készült is a feladatra, de csak hellyel-közzel sikerült felmondatnia a leckét, másképp; a Fradinak még nem eléggé begyakorolt a csapatszintű pozíciós játéka.
Rebrov húzásai be is jöttek, meg nem is
Már a Honvéd ellen is látványos volt, hogy a Fradi két védekező középpályása – az ősz egyik kellemes meglepetése, Sigér Dávid, illetve az új szerzemény Haratyin – folyamatosan váltogatja a szerepeket a labdakihozataloknál. Az állandó mélységi tagozódás (ez azt jelenti, hogy a két játékos sosem egy vonalban helyezkedik, hanem egymáshoz képest mélységben eltolva, ezzel is folyamatosan passzopciót nyújtva a társaknak) látszólag tökéletes eszköznek tűnt arra is, hogy manipulálja az Újpest emberfogását, és ezzel területet nyisson a pályán a támadásépítésekhez.
Első lépés: Sigér visszamozog a két középhátvéd (Dvali és Frimpong) közé, akik oldalra húzódnak, hogy Dibusz Dénes könnyebben tudja őket célba venni Novothny Soma nyomása alatt. Eközben újpesti részről elindul a párok kialakítása, a védekező középpályás Onovo is egészen magasra fellép Sigér miatt.
Második: Dibusz Dvalihoz passzol, ezzel a Fradi Novothnyt „le is vette a pályáról”, jöhet a következő játékfázis. Haratyin balról középre, üres területre húzódik (mélységi tagozódás), amit Onovo „olvas”, és Sigérről sprintben leválva siet zárni a passzsávot.
Harmadik: Az üres terület azonban Gorriarannak is feltűnik, visszalép a saját térfelére, és elhozza a labdát Onovo elől. Az uruguayi középpályás ezzel saját emberét, Litauszkit is kimozgatja, és az Újpest védelmi vonalából egészen a felezővonalig „hozza magával”.
Negyedik: Gorriaran tisztára játssza magát, ezzel újabb két újpesti (Litauszki + Onovo) kerül játékon kívülre, eseménykövető üzemmódba. Mindeközben az Újpest védekező vonalában három a három elleni szituáció alakul ki, Varga és Petrjak is robbanhat a védők mögé belőtt indításra (mindkét játékosnak ez a játékszituáció fekszik a leginkább).
A viszonylag korai, 11. percben bekapott gól annyiban mindenképp a Fradi malmára hajtotta a vizet, hogy elvileg az Újpesté lett a kezdeményezés joga, de a játék képe nem változott különösebben, Vignjevics ugyanis jottányit nem változtatott, egy pillanatra sem adta fel csapata stílusát. Az Újpest tovább kereste a párharcokat a középpályán, miközben
Az Újpest már csak azért sem tudta magához ragadni a kezdeményezést, mert a ferencvárosi szűrőkkel ellentétben két védekező középpályása (Szankovics, Onovo) egyáltalán nem tagozódott mélységben. A két labdaszerző szinte kézen fogva, egymás mellett játszott, csak a védekezésre és a labda forgatására koncentrálódott a tevékenységük. Így viszont ellehetetlenült a Fradi letámadásának átjátszása, a létszámfölényes helyzetek kialakítása az ellenfél támadó harmadában. Ugyan a lila-fehéreknél játszik az NB I labdával talán legjobban bánó, hátulról irányítani a leghatékonyabban képes bekkje, a macedón Ristevski, a hazaiak még sem tudták fokozni a nyomást a Ferencvároson.
Az Újpest helyzetét az is nehezítette, hogy a csapat rendszeresen túl „hosszúvá” vált: a támadók ugyan magasan letámadtak (ennek csapatszintű elindításában Novothny kifejezetten hasznosnak tűnik, legalábbis magyar szinten biztosan), ám mivel Litauszki személyében a védelem közepén lassabb, darabos, kevésbé fordulékony játékos játszik, nem lehetett elég magasra feltolni a védekezés utolsó vonalát. Az Újpest csapatrészei emiatt eltávolodtak egymástól, így az emberfogás fenntartásához rengeteget kellett futnia a játékosoknak.
Stratégiai hiba, vagy a sors keze?
Az idő előrehaladtával egyre inkább
Rebrov a meccs hajrájában már egyértelműen arra játszott, hogy csapata kihúzza az 1-0-lal, így hiába vált egy Lanzafame-Böde cserével élénkebbé a Ferencváros letámadása, ebből semmit nem profitáltak a vendégek. Vignyevics eközben Obinnát (57. perc) és Zsótért (64. perc) is pályára küldte, de mivel lényegében posztra cserélt – a két szélső, Beridze és Rácz jött le –, a játék képére nem tudott befolyással lenni.
A Fradi passzivitása Leandro becserélésével lépett végleg szintet, innentől már tényleg csak a labdák elfejelgetése maradt Rebrovék egyetlen célja. Megdöbbentő volt látni, hogy a Ferencváros, bár játékosállománya nagyságrenddel jobbnak tartott, mint a liláké, nem tudja/akarja eldugni a labdát az Újpest elől, hogy lepörgesse az órát, és bár a hazaiaknak nem tudtak kifejezetten helyzeteket kidolgozni, érezhetően nőtt a nyomás a zöld-fehérek kapuján. Ez végül – újpesti szemszögből óriási szerencsével – Simon Krisztián góljában kulminált, bár azt ilyen impotens támadójáték láttán – egyetlen kaput eltaláló lövés – azért nagyon nehéz lenne jogosan leírni, hogy az Újpest megérdemelte a pontszerzést. Ahogy azt is, ezzel a játékkal a Fradi sokra viheti Európában, jelen állás szerint a Bajnokok Ligájában.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd