Magyar foci

Guzmics Rossi kapitánynak is üzent a klubváltással

Bajnoki címet akar nyerni Pozsonyban, és más nagy tervei is vannak.

Guzmics Richárdot a válogatottság is motiválta, amikor aláírta év végéig szóló szerződését a Slovan Bratislavához. A 31 éves védő a szlovák klub honlapjának elmondta: nagyon szeretett volna olyan csapathoz igazolni, amelynek reális esélye van trófeák megnyerésére, illetve ahonnan jó teljesítményével ismét felhívhatja magára a magyar válogatott szövetségi kapitányának figyelmét – írja az MTI.

– Szeretnék újra válogatott lenni – árulta el a futballista.

Guzmics az elmúlt két évben a kínai Jenpien Funde játékosa volt. A 28-szoros válogatott labdarúgó a 2016-os Európa-bajnokságon a magyar együttes mind a négy mérkőzésén végig pályán volt. A nemzeti együttes legutóbbi 12 találkozóján azonban csak egy alkalommal kapott szerepet: az azóta már menesztett Georges Leekenstől a Skócia elleni, 1–0-ra elveszített hazai felkészülési mérkőzésen tavaly márciusban.

A Slovan Bratislava – amelynek Holman Dávid személyében van másik magyar légiósa is – 18 forduló alatt 48 pontot szerzett. A pozsonyi együttes ezzel az első helyen áll a szlovák élvonalban, nyolc ponttal előzi meg a második dunaszerdahelyi együttest.

Nyitókép: skslovan.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik