Magyar foci sport

Glázer megmondta, mi dönti el a Fradi és a Vidi versenyfutását

Az egykori szövetségi kapitány szerint mindkét klub jól igazolt a télen.

Rendkívül izgalmasnak ígérkezik az OTP Bank Liga tavaszi idénye, a listavezető Ferencváros előnye öt pont a címvédő Vidi FC előtt. Az nem mondható, hogy a két klub nem tesz meg mindent a bajnoki címért, az FTC és a fehérvári csapat is több erősítést jelentett be a télen: a Vidi két magyar válogatott futballistát, Elek Ákost és Futács Márkót igazolta, míg a Ferencváros szerződtette a norvég Tokmac Chol Nguent, a grúz válogatott Lasa Dvalit, az ukrán Ihor Haratint, a fehérorosz Mikalaj Szihnyevicset, a Juventus utánpótlásából a szír Ammar Ramadant, valamint az Angliából hazatérő Szerető Krisztofert.

Guardiola egy mondattal porrá zúzta a Real Madridot
Pedig csak megemlített három csapatot.

Honlapunk állandó szakértőjét, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitányát, Glázer Róbertet kérdeztük, vajon melyik együttes nyerheti meg a bajnoki versenyfutást, és mi dönthet az aranyérem sorsáról.

MLSZ-ellenőrként csapatnevet nem mondanék, és egyelőre most még nem is érzem, melyik együttes lehet a bajnok. A Fradi vezeti a tabellát, de mindkét csapat esélyes. A Vidi már nem szerepel a nemzetközi kupában, így a tavasszal sokkal nagyobb hangsúlyt fektethet a bajnokságra. Biztos vagyok benne, ha megmutatja azokat az erényeket, amelyeket az Európa Ligában, akkor nagyon megszorongatja a Ferencvárost. Az erősítésekből látszik, hogy a Fradi ezúttal nem akarja elrontani a nemzetközi kupaselejtezőket, már arra kezdi építeni a csapatot. Érzésem szerint hatalmas harc lesz tavasszal, és szerintem az egymás elleni mérkőzés dönti majd el, ki lesz az aranyérmes. Ahogy látom, mindkét klub jól igazolt a télen.

– nyilatkozta a Rangadónak Glázer Róbert.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.