Magyar foci sport

A tabellát a Fradi vezeti, de a Vidi FC kerete értékesebb

Nego, Hodzic és Petrjak a bajnokság legértékesebb játékosai.

Gőzerővel készülnek a 2018-19-es évad folytatására az NB I-es csapatok, melyeknek zöme külföldi edzőtáborba utazott, hogy megfelelő alapozást végezhessen, és erős ellenfelekkel szemben léphessen pályára edzőmérkőzésen. A téli átigazolási időszakban minden magyar klub próbált erősíteni: a listavezető Fradihoz és a második helyen álló, címvédő Vidi FC-hez is érkeztek új játékosok.

A fehérváriak két magyar válogatott futballistát, Elek Ákost és Futács Márkót igazolták, míg a Ferencváros szerződtette a norvég Tokmac Chol Nguent, grúz válogatott Lasa Dvalit, az ukrán Ihor Haratint, a fehérorosz Mikalaj Szihnyevicset, a Juventus utánpótlásából a szír Ammar Ramadant, valamint az Angliából hazatérő Szerető Krisztofert. A nagy játékosmozgások után megvizsgáltuk, a Transfermarkt adatai alapján mennyiben alakultak át a magyar klubok piaci értékei és kik jelenleg az OTP Bank Liga legértékesebb játékosai.

Neymar nem játszhat az MU elleni BL-csúcsrangadón
Az első meccset biztosan kihagyja a PSG brazil szupersztárja, akinek megint megrepedt a lábközép-csontja. 

Bár a tabella élén a Ferencváros áll, a legértékesebb kerettel a Mol Vidi FC rendelkezik, az EL-ben vitézkedő fehérvári csapat piaci értéke 18.93 millió euró (azaz hatmilliárd forint), több mint kétmillióval megelőzve az FTC-t, melynek a kerete 16.85 millió euró. Utánuk nagy szakadék következik, de az első ötbe még a Puskás Akadémia (8.28 millió euró), a Budapest Honvéd (6.68 millió euró), valamint a DVSC (6.45 millió euró) fért be a játékosok összértéke alapján.

Nem meglepő, ha a bajnokságban szereplő öt legértékesebb játékost is a Fradi és a Vidi keretében találjuk: a fehérváriaktól Loic Nego és Armin Hodzic, valamint a zöld-fehérektől Ivan Petrjak piaci értéke egyaránt 2 millió euró, őket követ 1.5 millióval a vidis Georgi Milanov, illetve 1.4 millióval a legértékesebb magyar, Elek Ákos.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.