Magyar foci

Gálameccsel, jótékonysági licittel és húsz csapattal jön az egyik legnagyobb magyar emléktorna

Az amigeleken.hu DVTK szurkolói honlap és az Újpest 1885 Szurkolói Klub közös szervezésében 2019. január 26-án immár negyedik alkalommal rendezik meg a Bánka-Rakaczki Emléktornát.

Az  Emléktorna célja, hogy méltóképpen ápolja a DVTK tragikusan fiatalon elhunyt kapusának, Rakaczki Bencének és az újpestiek egykori kiváló játékosának, Bánka Kristófnak az emlékét. 

A torna bevételéből továbbá egy olyan alapot hoznak létre a szervezők, amelyből hasonlóan nehéz helyzetbe került, betegséggel küzdő, rászoruló sportolókat részesíthetik támogatásban. A rendezvény helyszíne ezúttal Dunakeszi és Mogyoród lesz, a tornát pedig szombaton rendezik.

A résztvevő csapatok száma idénre már 20 szurkolói csapatra nőtt, ebben első- és másodosztályú klubok szurkolói mellett két határon túli csapat is részt vesz majd. Sőt egyéb közösségek is csapatot állítanak majd ki, így ott lesz majd

  • a Sepsiszentgyörgy szurkolói csapata,
  • az Ipolyság szurkolói csapata,
  • a Semleges Térfél szurkolói közösség,
  • az AS Roma hazai szurkolói csapata,
  • a Real Madrid magyarországi szurkolói csapata,
  • és az MLSZ Borsod Megyei Igazgatóságának csapata is.

A nap fénypontja az All Star csapatok mérkőzése lesz, melyen az Emléktornán résztvevő szurkolók klubjainak egykori neves játékosaiból álló csapatok játszanak egy gálamérkőzést.

Emellett egy jótékonysági licit is kapcsolódik a tornához, amelyen többek között az egykori diósgyőri kedvenc, Kádár Tamás is felajánlott egy dedikált Dinamo Kijev mezt. A licitről bővebben erre a linkre kattintva olvashat bővebben.

A kezdeményezés nem titkolt célja továbbá a szurkolói összefogás és a szurkolói barátság népszerűsítése is, amelynek az első három torna  maradéktalanul megfelelt.

Olvasói sztorik