Magyar foci

A Vasas legyőzte NB I-es ellenfelét a felkészülési mérkőzésen

A fővárosiak két büntetőt is rúghattak Mezőkövesden.

A Mezőkövesd a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, a 6. percben Pillár fejesét még védte Bősz, a duplázás azonban a kapuba kötött ki. Nem sokkal később Bévárdinak volt egy jó lövése, amit Szappanos hatástalanított. Ezt követően Cseri előtt adódott nagy lehetőség, közeli lövését azonban Bősz lábbal védte, ahogy Farkas próbálkozását is – írja tudósításában az angyalföldiek honlapja.

Remekül kezdte a Vasas a második félidőt: Rétyi lövését még védte a hazai kapus, majd az 52. percben Király Botondot állította meg Szappanos szabálytalanul a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Balajti higgadtan értékesítette. A 69. percben kevés hiányzott a budapestiek vezető találatához: Balajti szépen fordult le védőjéről, majd 12 méterről lőtt, a labda a jobb kapufán csattant.

A 75. percben Király remekül adott be, Birtalan lövése kicsivel szállt a kapu fölé. A 84. percben ismét Királyt buktatták a 16-oson belül, ezúttal Birtalan volt az ítéletvégrehajtó, aki a jobb felsőbe küldte a labdát. Ezzel alakult ki az 1-2-es végeredmény.

Felkészülési mérkőzés: Mezőkövesd – Vasas 1-2 (Pillár 6., ill. Balajti 52. – 11-esből, Birtalan 85. – 11-esből)

Kiemelt fotó: www.vasasfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik