Magyar foci

Giroud rendkívül elismerően nyilatkozott a Vidiről

Juhász Roland is megszólalt, szerinte a Vidi megállta a helyét az Európa Ligában.

Többek közt Olivier Giroud szabadrúgásgólja is közrejátszott a Vidi és a Chelsea közti 2-2-s végeredményben. A londoniak támadója talán egy picit csalódott lehetett, hiszen úgy tervezték, minden meccset győztesként hoznának le, de összességében elégedett volt a döntetlennel, sőt, a fehérváriakat is dícsérte:

Minden mérkőzést meg akartunk nyerni a csoportkörben, ez ugye nem sikerült – fogalmazott Giroud. Jó csapattal álltunk szembe ma este, a Vidi jól játszott, mindvégig küzdött. Francia honfitársam, Nego szép gólt rúgott. Nehéz volt számunkra a pálya miatt is, ami egy kicsit göröngyös volt, némileg küzdöttünk, hogy összerakjuk a játékunkat. A végén talán még meg is nyerhettük volna, de úgy gondolom, hogy a döntetlen végső soron igazságos, hiszen ők is veszélyesek voltak mindvégig.

Érdemes még megnézni, a Chelsea-nek hatalmas gólt villantó Loic Nego mit mondott a Vidi teljesítményéről.

Juhász Roland, aki egyébként 90. nemzetközi kupamérkőzését játszotta büszke arra, hogy a fehérváriak idáig eljutottak, úgy véli megállták a helyüket az Európa Ligában:

Az egész sorozatnak örülök, hogy magyar klubcsapattal megélhettem. Egyik nagy vágyam volt, hogy egy európai kupasorozatban ott legyek a Vidivel. Összességében az első meccset leszámítva, azt gondolom helyt állt a csapat, bebizonyítottuk, hogy joggal voltunk itt ebben a sorozatban, hét pontot gyűjtöttünk, sajnos ez most kevés volt a továbbjutáshoz.

Címlapkép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.