Magyar foci

Európa-bajnoki selejtező: itt a magyar válogatott halálcsoportja

Dublinra figyel a világ.

Ahogy arról részletesen beszámoltunk, a Marco Rossi által irányított magyar válogatott a Nemzetek Ligája-eredményei alapján a negyedik kalapba került a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásán, amelyre vasárnap délben kerül sor Írországban. Szenzációs meccsekben sem lesz hiány ma, mutatjuk a kitűnő programot.

Az eseményen öt-, illetve hatcsapatos csoportot alakítanak ki, ezekből az első kettő jut ki a kontinensviadalra. A játéknapokat jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében tartják, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk.

A sorsolás szabályai meglehetősen kuszák, számos kikötést kell figyelembe venni, ám ami igazán érdekes, alakulhat számunkra egészen jól a csoportok kijelölése. Persze rosszul is, mutatunk is két verziót.

Alakulhat így is, ezt aligha bánnánk

Lengyelország, Ausztria, Izrael, Magyarország, Gibraltár, Málta


Nagyjából így festene a magyar válogatott halálcsoportja

Franciaország, Németország, Szerbia, Magyarország, Macedónia, Lettország

Az Eb-selejtező sorsolásának kalapjai

1. kalap: Svájc, Portugália, Hollandia, Anglia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Lengyelország.

2. kalap: Németország, Izland, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Dánia, Svédország, Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország.

3. kalap: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország, Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország, Bulgária, Izrael.

4. kalap: MAGYARORSZÁG, Románia, Görögország, Albánia, Montenegró, Ciprus, Észtország, Szlovénia, Litvánia, Georgia

5. kalap: Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország, Luxemburg, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Moldova, Gibraltár, Feröer-szigetek.

6. kalap: Lettország, Liechtenstein, Andorra, Málta, San Marino.

Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik