Magyar foci

Csányi Sándor máris megnevezte az Eb-selejtező győzteseit

Elnöki ügy…

A magyar futballszövetség hivatalos oldala Csányi Sándor elnököt is megszólaltatta a vasárnapi Eb-selejtező-sorsolás kapcsán. Mint ismert, a Marco Rossi által irányított piros-fehér-zöld sereg Horvátországgal, Walesszel, Szlovákiával és Azerbajdzsánnal került egy csoportba a dublini eseményen.

A milliárdos bankvezető úgy fogalmazott, Magyarország és a magyar szurkolók mindenképpen nyertesei az Eb-nek, mert 2020-ban, az Európa-bajnokság egyik társrendezőjeként Budapest lesz a torna egyik helyszíne, és így a kontinens legjobb csapatai mérkőznek meg a magyar fővárosban.

Az MLSZ elnöke a csoportbeosztással kapcsolatban elmondta: három olyan csapat is van a csoportban, amely az elmúlt időszakban sikeresebben szerepelt, mint a magyar válogatott. Csányi külön kiemelte a vb-ezüstérmes horvátokat, és hozzátette, sokat elárul a walesiek erejéről, hogy elődöntősök voltak a legutóbbi Európa-bajnokságon, amelyen egyébként a szlovákok is a nyolcaddöntőig jutottak.

Kihagyhatatlan a magyar szurkolók hihetetlen reakciója isklikk a részletekért.

Nyitókép: mlsz.hu

Olvasói sztorik