Magyar foci

Sorozatban harmadik meccsét nyerte Porecben a magyar futsalválogatott

Ezúttal Szlovéniának lőttek ötöt.

A magyar futsalválogatott 5-3-ra legyőzte Szlovénia csapatát a horvátországi Porecben zajló felkészülési torna hétfői játéknapján. A gólokat Dróth Zoltán (2), Rábl János, Harnisch Ákos és Nagy Imre szerezte. Turzó József szövetségi kapitány továbbra is százszázalékos együttese kedden 17 órától Kuvait ellen zárja szereplését.

– Sokkal jobb ritmusban, koncentráltabban játszottunk, mint az előző mérkőzésen, néhány egyéni hiba becsúszott ugyan, de dolgozunk azon, hogy minél előbb kiküszöböljük ezeket. Ez volt a nyolcadik mérkőzése a válogatottnak, mióta együtt dolgozunk, és most játszottuk a legdinamikusabb, legszervezettebb futsalt. Kidolgozott helyzetből kevés gólt kapunk, és vannak ugyan hibáink, a következő időszakban igyekszünk kijavítani ezeket. Külön örülök, hogy a fiataljaink éltek a lehetőséggel, ezúttal is igyekeztünk minél több játékpercet adni nekik, és nagyszerűen helytálltak – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány.

Eredmények

Magyarország–Szlovénia 5-3 (2-2)
Vasárnap játszották:
Magyarország–Görögország 1-0 (0-0)
Szombaton játszották:
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 5-3 (3-3)

Címlapkép: MLSZ

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik