Magyar foci

Gyász: a kezdő sípszó előtt, a pályán hunyt el a beledi sportvezető

A tragédia miatt elmaradt a megyei első osztályú bajnoki.

Vasárnap elmaradt Beleden a megyei első osztályú bajnoki, mert a mérkőzés előtt összeesett, majd elhunyt a hazai klub korábbi elnöke, Jakab Zoltán – adta hírül a Kisalföld. A hazaiak újonc SC Sopront fogadták volna, a csapatok pedig már a meccsre készülődtek, amikor váratlanul rosszul lett és összeesett a Beled korábbi vezetője.

Kiderült, mitől vesztette el a fejét és köpött Douglas Costa
Ennél durvábbat nem is nagyon mondhatott volna Di Francesco.

Mindkét csapat és a játékvezető a pályán volt már, a szurkolók is a kezdő sípszót várták, amikor az oldalvonal környékén Zoltán egyszer csak elájult. Látszott, hogy nagy a baj, hiszen ahogy mesélték: nem volt az eszméleténél. A vendég soproniak masszőre futott oda hozzá elsőként, s ő próbálta meg aztán a hazai gyúróval együtt életben tartani, amíg a mentők megérkeztek. Viszonylag gyorsan megérkeztek a mentők, akik még vagy ötven percig küzdöttek az életéért, de már nem tudtak rajta segíteni. Mindenkit nagyon megviselt a tragédia, nem lehetett ilyen körülmények között a meccset megtartani.

– mesélte a portál tudósítója, Horváth Zoltán.

A 61 éves sportvezetőt a hagyományos szívmasszázs mellett defibrillátor segítségével is próbálták életben tartani, de nem tudták megmenteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.