Magyar foci

Fontos bejelentés a Fradinál: „Ez Magyarország egyik legnagyobb szponzorációja”

Kibővítették az eddigi szerződést.

A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Telekom négyéves szponzori szerződést kötött, amely jelentős bővítést jelent a korábbi megállapodáshoz képest.

Az előző, hároméves szerződést kibővítettük. A Telekom a férfi futball mellett most már a vízilabdát, a jégkorongot, a női labdarúgást és a férfi torna szakosztályt is támogatja – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki hozzátette, hogy a klub rászolgál majd a bizalomra, és meg fog felelni az elvárásoknak.

Az elmúlt időszakot illetően Kubatov Gábor úgy fogalmazott, hogy klubelnökként sose lesz maradéktalanul elégedett, mert mindig többre vágyik.

Itt fog kikötni Dzsudzsák, robbantott a piacon a Puskás és a Manchester City
Mozgalmas csütörtökünk volt, mutatjuk a legizgalmasabb híreket.

Ez Magyarország egyik legnagyobb szponzorációja. Együtt jobbak leszünk – zárta szavait Kubatov, aki megjegyezte, további támogatókkal is tárgyalásokat folytat. Átadott egy 30-as számú mezt Rékasi Tibornak, a Magyar Telekom vezérigazgatójának, utalva a cég 30-as hívószámára és a férfi labdarúgócsapat nagy céljára, hogy idén megszerezze 30. bajnoki címét.

– Rengeteg dologban fejlődtünk. Az az emocionális kötődés, amely kialakult, most tovább erősödik – mondta a cégvezető, aki kiemelte, fontos volt a kapcsolat kiterjesztése, mert szeretnének közösségformáló szerepet betölteni.

A Telekom vezérigazgatója egyébként fontos bejelentést tett azok számára, akik spanyol focit néznének hazánkban.

(MTI)

címlapfotó: MTI/Földi Imre

Olvasói sztorik