Magyar foci

Urbán tudja, hogyan kell fölépíteni a magyar futballt

A korábbi válogatott védő az Újpestet és az akadémiákat is kritizálta.

Urbán Flóriánnal, a magyar válogatott korábbi védőjével és a magyar foci jelenlegi megmondóemberével készített interjút a 24.hu, amiben az egykori játékos ismét nem fogta vissza magát néhány kérdésben. Urbánt az interjú elején szembesítették egyik korábbi Facebook-posztjával, amiben keményen kritizálta az Újpestet, majd Orbán Viktor miniszterelnök is szóba került.

Hát, ezen a társaságon tényleg csak beszarni lehet. A posztban leírtam, milyen abszurd, kamu munkaköröket tartanak fenn. Például művészeti vezető! Az vajon mire tanítja a focistákat? Tán arra, hogyan kell kánkánozni gólörömnél – kritizálta a lila-fehér klubot Urbán, majd kitért a miniszterelnökre. – Ha adna fél órát, négyszemközt elmondanám neki, hogyan lehetne sikeres a magyar foci.Tudnék segíteni, van koncepcióm. Sajnos nem jutok a közelébe.

Urbán az interjú későbbi részében is a tőle megszokott keménységgel fogalmazott, hozzátette a magyar foci megélhetési futballbűnözés, országgyűlési képviselők azon versengenek, kinek nagyobb a stadionja, ki tud több állami pénzt elherdálni. Sógor-koma rendszer működik, lényege, hogy teljesítsd az utasításokat, cserébe megkapod a fizetésedet. A korábbi válogatott játékos aztán azt is elmagyarázta, hogyan kell fölépíteni a magyar futballt.

Először is: kizárólag utánpótlásra adnék taós pénzt. Másodszor: tilos évente átszervezni a kiírást, stabil rendszer szükséges. Harmadszor: hülyeség, hogy a megyei bajnokokat osztályozóra kényszerítik. Negyedszer: az is hülyeség, hogy NB III-tól fölfelé kötelező utánpótláscsapatokat tartani, hiszen csomó faluban összesen nincs annyi gyerek, hogy kiállítsanak korosztályos gárdákat. Futball ellen beoltott kölkökkel vannak tele a pályák, zavarják az edzéseket, hozzájuk butulnak a tehetségesek. Na, nem sorolom.

Urbán elmondta, mit tenne a magyar focival. Fotó: DIGI Sport

Urbán a magyar szakembereket sem kímélte, szerinte az akadémiákon a fiatal játékosokkal olyan edzők foglalkoznak, akik kettőt nem tudnak dekázni, és zselés hajú futballkurvákat, piperkőc kisfiúkat vagy inkább kislányokat nevelnek.

Ha egyik-másik akadémista kijut is külföldre, az első edzésen telerúgják, zokogva hívja föl az anyukáját, hogy gyertek értem. Milliomos szülők elkényeztetett gyerekei, sose lesz belőlük labdarúgó, kis pöcsök. Apuka megveszi nekik a nyolcvanezres cipőt, pedig a gyerek ikszlábú és keresztbe támad a pályán. A szegények adnak jó labdarúgókat, azok tudják, honnan jöttek!

Lássuk csak, Urbán szerint hogy fest a jelen idehaza!

A magyar foci megélhetési futballbűnözés, országgyűlési képviselők azon versengenek, kinek nagyobb a stadionja, ki tud több állami pénzt elherdálni. Sógor-koma rendszer működik, lényege, hogy teljesítsd az utasításokat, cserébe megkapod a fizetésedet.Orbán Viktor 2010-es hatalomra jutása óta az lehet edző, akinek fideszes politikushaverjai vannak.

Természetesen szóba került a korábbi futballista híres, hírhedt múltja is.

Amikor itthon futballoztam, szerdáig nem edzettem, csütörtökön kicsit beszálltam, pénteken belehúztam, szombaton meccs. Gyűlöltem edzeni és ha nem hajtottak, ellazsáltam a tréningeket. Persze meccsen a huszadik percre elfogyott a levegőm és úgy rúgott picsán az ellenfél, hogy a nézőtérről hoztak vissza. Aztán 1992-ben kikerültem Belgiumba. Az első edzésemen nyolc kilométer erdei futással kezdtünk, miközben nekem idehaza nyolc kilométer az erdőben kocsival is sok volt, majd’ belehaltam. A második edzésen meg úgy mellbe rúgtak, nem tudtam, hol vagyok. Szerencsére az utcán szívtam magamba az életet, és úgy telerúgtam a csávót, szánkóval húzták le a pályáról, rögtön észhez is tért mindenki, hogy Urbán nem az a kávéház, akinél rugdalózni lehet. Az edzőm keményen fogta a tökömet, rendesen leedzett, én meg a meccseken fölvettem két százkilós belgát a hátamra és átgázoltam mindenkin. Tetszik, nem tetszik, a magyar játékos olyan, hogy ki kell verni belőle a szart, és akkor megcsinálja. Itthon is így kéne.

Olvasói sztorik