Magyar foci

Supka jó cseréje után előnybe került a Honvéd az EL-ben

A kispestiek 1-0-ra nyertek a luxemburgi Niederkorn elleni selejtező első meccsén.

Európa Liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés

Budapest Honvéd – Progrés Niederkorn (luxemburgi) 1-0 (0-0)
Bozsik József Stadion. Játékvezető: Mohammed Al-Hakim (svéd)

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Skvorc – Heffler T., Gazdag, Vadócz, Nagy G. (Pölöskei, 88.), Uzoma – Lukács D. (Cipf, 53.), Holender (Baráth, 74.). Vezetőedző: Supka Attila
Niederkorn: Flauss – Martins, Ferino, Hall, Gobron – Marques, Mutsch (Vogel, 79.), O.Thill – S. Thill, Francoise (Karapetyan, 69.) , De Almeida (Torres, 94.) Vezetőedző: Paolo Amodio

Gólszerző: Baráth (82.)

A luxemburgi Niederkorn együttesét látta vendégül a Budapest Honvéd az Európa Liga selejtezőinek második fordulójában. Az első húsz percben egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk, de azt sem lehet mondani, hogy csak ismerkedtek a csapatok, a luxemburgi játékosok ugyanis néhány kemény belépővel vétették észre magukat.

Az első nagy helyzetre a 25. percig kellett várni: Vadócz remekül ugratta ki Holendert, akinek a ziccerét nagy bravúrral hárította a vendégek kapusa. A kipattanót a kispesti csatár az oldalhálóba bombázta. Az első játékrész hajrájában ismét gólt szerezhetett volna a Honvéd: Heffler jobboldali beadását Batik kapásból lőtte kapura, ám erőtlen és középre menő próbálkozását könnyen védte a hálóőr.

Mégis jön a Real Madrid új galaktikusa? Főszerepben: Mbappé, Hazard, Vrsaljko és Messi
Pörög a transzferpiac, mutatjuk a legütősebb csütörtöki híreket.

Álmosan kezdték a mérkőző felek a második félidőt, egyik csapat sem játszott olyan tempóban, hogy helyzetet tudjon kialakítani. Az 59. percben Thill 25 méteres szabadrúgása csak centikkel szállt Gróf kapuja mögé. A játékrész derekán Heffler oldalszabadrúgása után Kamber elé pattant a játékszer, a kispesti csapatkapitány azonban éles szögből fölé bombázott.

Centiken múlott, hogy negyedórával a vége előtt nem szerzett vezetést a luxemburgi csapat: Thill távoli kapáslövése a felső kapufán csattant, Gróf rá sem tudott mozdulni. A 82. percben aztán előnyhöz jutott a Honvéd: Heffler szögletére a néhány perccel korábban beálló Baráth robbant a legjobb ütemben és közelről a kapuba pofozta a labdát. 1-0

Az eredmény a hajrában már nem változott, így a kispestiek egygólos előnnyel várhatják a luxemburgi visszavágót.

címlapfotó: Budapest Honvéd Facebook

Olvasói sztorik