Magyar foci

Újabb fiatal kapott profi szerződést a Fraditól – hivatalos

Lakatos Zoltán egyelőre az U19-es csapatban bizonyíthat.

Profi szerződést kötött a Ferencvárosi Torna Clubbal a 17 éves Lakatos Zoltán – írja a zöld-fehérek hivatalos oldala.

Lakatos 2001. július 14-én született. Hétévesen az Univerzum Sport Clubban kezdett futballozni, majd az Internationaléhoz, később a Dinamo Starhoz került. A középpályás 2011-ben igazolt a Ferencvárosba, ahol az U12-es csapatban kezdett játszani. Alapembere volt minden korosztályának, a tavalyi szezont az U17-es együttesnél töltötte.

Lakatos Zoltán testvére, István szintén a Ferencváros utánpótlás-csapataiban nevelkedett, ráadásul a felnőtt együttesben is bemutatkozhatott.

Nagyon boldog vagyok, hogy a Ferencvárossal írhattam alá első profi szerződésemet. A gyorsaságomat tudnám kiemelni, illetve a játéképítés is erősségem. Alapember szeretnék lenni a korosztályomban, a válogatottban, valamint majd a Fradi felnőtt csapatában is szeretnék pályára lépni

– mondta Lakatos Zoltán.

A játékos a következő szezont a Fradi U19-es csapatában fogja kezdeni.

Lakatos Zoltán profi szerződést kapott a Ferencvárostól – fotó: fradi.hu

címlapkép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik