Magyar foci

Danilo megsérült a kupacsata előtt, alapemberét vesztette a Honvéd

Szeretnének továbbjutni, de nagyon nehéz dolguk lesz.

Supka Attila, a Bp. Honvéd vezetőedzője leszögezte, szeretnének továbbjutni a Progrés Niederkornnal szemben az Európa Liga-selejtező második fordulójából, de szerinte nem szabad lebecsülni a luxemburgi ellenfelet.

Jó csapat, a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott túl az esélyesebbnek tartott azeri Gabalán az előző fordulóban. Intenzív és agresszív futballt játszik. A továbbjutáshoz fegyelmezett játékra lesz szükség ‒ mondta a szerdai sajtótájékoztatóján a szakember.

Supka elárulta, a Niederkorn 2-0-ra megnyert azerbajdzsáni találkozóját videóról tekintette meg, míg az 1-0-ra elveszített luxemburgit egyik kollégája a helyszínen látta.

Kifejtette, felemás érzésekkel várja a csütörtöki első felvonást. Egyrészt csapata kifejezetten jól játszott az EL-selejtező első fordulójának hazai visszavágóján, amikor 4-0-ra felülmúlta a macedón Rabotnicskit, és a Haladás ellen 3-2-re megnyert bajnoki rajton is jólt teljesített, másrészt viszont komoly csatárgondokkal küzd, mivel a hétvégén megsérült Danilo nagy valószínűséggel nem játszhat.

Ez a csapat tavaly a Glasgow Rangers együttesét is elbúcsúztatta, és idén a Bajnokok Ligájában a Videoton ellenfele is megmutatta, hogy nem lehet félvállról venni a luxemburgi gárdákat ‒ mondta Gazdag Dániel, aki arról is beszélt, hogy a sikeres szezonkezdet után nagyon jó a hangulat az öltözőben.

A középpályás kifejtette, óvatosak lesznek, mert tisztelik az ellenfelet, de mindenképpen nyerni akarnak a Bozsik Stadionban. Hozzátette, ha kapott gól nélkül zárnák az első meccset, az nagyon jó előjel lenne az egy hét múlva esedékes visszavágóra.

Egyelőre nem fáradt a csapat. Persze, ha sokáig tartana a heti kétmeccses terhelés, az később okozhatna gondot, így sérüléseket vagy fáradtságot, de a szezon elején ez nem probléma ‒ mondta Gazdag.

A 22 éves játékos hozzátette, sokat jelent a csapat számára, hogy drukkerei visszatérhetnek a lelátóra azután, hogy az európai szövetség (UEFA) korábbi büntetése miatt tavaly a Hapoel Beer-Seva elleni BL-selejtezőn és múlt héten a Rabotnicski elleni visszavágón is csak a stadionon kívül szurkolhattak.

Elmondása szerint akkor is hallották őket, de nagyon rossz volt nélkülük, most viszont ismét jól érzékelhetően támogathatják majd az együttest.

A Bp. Honvéd csütörtökön 19 órától játszik a Progrés Niederkornnal a Bozsik-stadionban.

nyitókép: honvedfc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.