Magyar foci

Vignjevics: A Neftci nem verhetetlen csapat

Sok gondja volt az Újpest edzőjének.

Megírtuk: az Újpest egygólos előnyről 3-1-re kikapott az azeri Neftci Bakutól az Európa Liga-selejtező 1. fordulójának első mérkőzésén. A szurkolók ráadásul balhéba keveredtek Azerbajdzsánban, erről itt írtunk. A találkozót Nebojsa Vignjevics vezetőedző a klubhonlapon értékelte. A meccs góljait itt lehet megnézni. 

– Már a meccs előtt tudtuk, hogy a Neftci csapata egy minőségi játékosokból álló egység, azzal is tisztában voltunk, hogy ilyen szinteken sokkal tapasztaltabb labdarúgókkal rendelkeznek, mint a mi együttesünk. Mindennek ellenére, úgy gondoljuk, hogy a Neftci nem verhetetlen csapat. A probléma ott volt, hogy négy hét kihagyás után a játékosaim nem álltak készen egy ilyen mérkőzésre, valamint két meghatározó labdarúgónk nem tudott ma pályára lépni, ők nagyon hiányoztak a keretből. Örültem a kezdésnek, különösen azért, mert már a tizedik percben megszereztük a vezetést, és megvoltak a lehetőségeink, hogy megnyerjük a meccset. 0-1 után vártuk a pillanatot, hogy még egy gólt értékesítsünk, azonban ez nem sikerült. Szomorú vagyok, hogy a hazaiak több gólt is szereztek, hiszen nem az általuk kialakított helyzetekből találtak be a kapunkba, hanem a mi hibáinkat használták ki, amelynek köszönhetően három könnyű gólt lőttek, mondhatni, ajándékba adtuk nekik a találatokat.

Címlapkép: ujpestfc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.