Magyar foci

NB I után Európa Liga: sokat várnak új csapatánál a játékostól

Az NK Osijek edzője bízik a Magyarországtól kölcsönvett Hentyben.

Két napja megírtuk, hogy Ezekiel Henty távozott a Videotontól: a nigériai támadó kölcsönadás után végleg a Puskás Akadémia játékosa lett, két évre írt alá. Ennek ellenére Henty nem maradt Felcsúton sem, hiszen a Puskás egy évre kölcsönadta Eszékre, így a csatár az Európa Ligában léphet majd pályára az NK Osijek színeiben.

A Vidi és az NK Osijek épp egymás ellen játszott edzőmeccset tegnap, ahol a horvátok 2-1-re nyertek, a győztes gólt a 89. percben szerezték. Edzőjük, Zoran Zekic ezután a vidi.hu-nak értékelt, és szóba hozta Hentyt is.

Huszonöt játékosnak is lehetőséget adtam a meccsen. Mindkét csapaton látszott azért a fáradtság. A Vidi most nem volt olyan erős, mint korábban a bajnokságban, de ez érthető, hiszen mindössze húsz napja fejezték be az előző sorozatot. Nagyon sok jó, de fiatal játékosunk van, majd meglátjuk mire lesz ez elég Európában, de érkezett például Henty, akitől sokat várunk. Az első fordulóból szeretnénk tovább menni, utána pedig a Glasgow Rangers ellen játszhatnánk, nagy lehetőség lenne ez nekünk, hogy megmutassuk magunkat.

Címlapkép: vidi.hu

Olvasói sztorik