Magyar foci

Drasztikusan belenyúl az MLSZ az NB I-es bajnokságba

Naptárt a kézbe, mutatjuk a fő időpontokat!

Jelentősen lerövidül az OTP Bank Liga téli szünete: a december 15-i záróforduló után már február 2-án újrakezdődik a bajnokság. A 2018-2019-es idény július 21-én kezdődik és 2019. május 19-én ér véget.

Dióhéjban ennyi a változtatás lényege, mint ismert, az elmúlt években számtalan kritika érte a lebonyolítást amiatt, hogy hónapokig nem történt semmi a honi élvonalban.

Ahogy az a szövetség honlapján olvasható, a döntés hátterében az áll, hogy az NB I-es bajnokság téli szünete kiemelkedően hosszú volt. A mérkőzések nélküli időszak megtörte a csapatok felkészülését, negatív hatással volt a teljesítményre.

Leekens megtörte a csendet, a menesztéséről beszélt
Ezt már ő sem hagyta szó nélkül.

A rövidebb szünet értelemszerűen magával hozza a korábbi zárás lehetőségét is, az új rendszerben már május 19-én befejezik szereplésüket a csapatok, s ez lehetőséget biztosít a nemzetközi kupákban szereplő együttesek tartalmasabb felkészülésére is – írja az mlsz.hu. – A szurkolókat érintő újdonság még, hogy a Magyar Kupa hatodik fordulójának eseményei hétvégére kerülnek. Ez az a kör, amikor az NB I-es csapatok csatlakoznak a mezőnyhöz, így az alacsonyabb osztályú klubok hétvégén fogadhatják patinás riválisukat.

Nyitókép: MTI-fotó, Illyés Tibor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.