Magyar foci

Elkeserítő látvány: a brazilok ellen játszott a Leekens-csapat?

A szakértő szerint ránk nézve hízelgő az eredmény.

Keserűen értékelte a magyar válogatott teljesítményét Buzsáky Ákos a Fehéroroszországban játszott, 1-1-es döntetlent hozó felkészülési mérkőzés után – írja az M4 Sport.

 Fizikálisan, mentálisan és játéktudásban is felülmúltak minket a fehéroroszok, és számunkra hízelgő ez az 1-1. Ha fehérorosz szakértők lennénk, akkor most boldogan ülnénk itt és olyan dolgokat tudnánk elemezni, amit néha öröm volt nézni. Elkeserítő.

– Egy ilyen első félidő után én úgy gondoltam, hogy a második félidőben a friss játékosok tudnak egy kis lökést adni. Olyan szinten vallottunk kudarcot szerkezetben és védekezésben is, hogy onnan már nem nagyon volt visszaút – mondta a csatorna szakértője a meccs után.

A korábbi válogatott játékos hozzátette, egyénileg sem tudták felvenni a játékosok a küzdelmet az ellenfeleikkel.

– Ha egyszerűen nézzük a futballt, akkor minden egyes játékosnak van egy ellenfele vele szemben. Úgy indul a labdarúgás, hogy meg kell nyerni a párharcokat a velem szemben lévő játékossal. És ha te nagyobb százalékban nyered meg ezeket a párharcokat, akkor te fogsz futballozni. Úgy gondolom, hogy most mi 80-20 százalék arányban vesztettük el a párharcokat. Alig volt nálunk a labda, az ellenfél elkezdett dominálni. Egy olyan csapat, amelyikről tudtuk, hogy nem szeret dominálni.

A második félidőben úgy tűnt, mintha a brazilok ellen játszottunk volna, nem azért, mert ők olyan szintű játékosok, hanem mert hagytuk, hogy felnőjenek erre a szintre.

Buzsáky a csapat karakterét és a kapitány koncepcióját is hiányolta.

– A szövetségi kapitánynak lenne a feladata meghatározni azt, hogy milyen játékot akarunk játszani, olyan típusú játékosokat kellene beválogatni a keretbe, akik alkalmasak arra a játékrendszerre, és elindulni abba az irányba, de én most úgy érzem, hogy kapkodunk, egyszer erre megyünk, egyszer arra, és igazából egy helyben topogunk.

címlapkép: MLSZ

Olvasói sztorik