Magyar foci

Gera Zoltán döbbenetes bejelentést tett a jövőjéről

Előfordulhat, hogy már nem lép pályára a Fradi-ikon.

Az elmúlt néhány hónap nem a legjobb Gera Zoltán pályafutásában, hiszen tavaly július végi sérülése óta nem lépett pályára a Ferencvárosban. A rehabilitációja lépésről-lépésre halad és egyre közelebb van a visszatéréshez, és a 39 éves magyar klasszis nehezen éli meg, hogy nem tud a pályán segíteni a Fradinak.

Időközben a Rangadó biztos forrásból úgy értesült, hogy távozik a fővárosi NB I-es csapat edzője, azt is megírtuk, hogy ki követheti a padon. Ide kell klikkelni.

Nem erre számítottam. A műtét után azt gondoltam, hogy a januári felkészülésre teljesen rendben leszek, tudok edzeni és a tavasszal pályára fogok lépni. Sajnos ez nem így történt, volt egy kis komplikáció a műtét után, emiatt elhúzódott a sérülés. Az élet megy tovább, egyszer úgy is abba kell hagyni a futballt, de azért szeretnék még pályára lépni, mielőtt befejezem.

– kezdte Gera a Fradi TV-nek adott interjújában.

Gerzson szerződése azonban az idény végén lejár a Fradival, így a zöld-fehéreknél lehet, hogy már csak a hétvégi, utolsó fordulóban lesz lehetősége játszani. Az is előfordulhat, hogy a kiválóság úgy fejezi be pályafutását, hogy az utolsó tíz hónapban pályára sem lépett.

A jövő egyelőre bizonytalan. Nem tudok arról nyilatkozni, hogy mi lesz jövőre, fogok-e még játszani. Ezt majd át kell beszélni a klubbal. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.