Magyar foci

„Mi már nem tudjuk, mi a 11-es és mi nem”

Újabb sziporkázó edzői nyilatkozatok az NB I-ből.

Balmazújváros–Debrecen 4-0

Horváth Ferenc, Balmazújváros: – Verebesen nőttem fel, aki egyszer azt mondta, hogy egyszer valaki nagyon beleszalad a késbe, ez most megtörtént. A helyzeteinket berugdostuk. Más volt így focizni, hogy a helyzeteink gólok lettek. A bennmaradást illetően bármi megtörténhet. Megyünk a bennmaradásért.

Herczeg András, DVSC: – Az első percekben nem volt probléma a játékunkkal, kapufát is rúgtunk. Utána pontatlanok voltunk, az Újváros gyorsaságban, akaratban felülmúlt bennünket. A második félidőben hamar kaptuk a második gólt, ezután kockáztattunk, átálltunk három védőre. Gratulálok az Újvárosnak. Motiváltabbak voltak ma, mint mi.

Forrás: haon.hu


Diósgyőr–Paks 1-0

Fernando Fernández, DVTK: – Érzelemdús mérkőzést játszottunk, mert az első félidő végén történtek miatt nehéz helyzetbe kerültünk. Köszönetet kell mondanom a játékosoknak, mert végig csodálatos teljesítményt nyújtottak, komoly harc volt. A héten nem gyakoroltuk a létszámhátrányos játékot, jobban szeretem, ha mindkét csapat megvan. A fociban benne van a piros lap, és nem szoktam a játékvezetőkről beszélni, mert rendkívül összetett és nehéz dolguk van. Nem tudom, miért állították ki Liptákot, nekem kívülről úgy tűnt, csak Rados ért hozzá az ellenfél játékosához. De nincs időnk arra, hogy olyan dolgokról beszéljünk, amit nem tudunk megváltoztatni. Nagy munkát végeztek a játékosok a hét során, rengeteget tettek a sikerért, megérdemelték a győzelmet, a múlt héten is legalább egy pontot megérdemelt volna a csapat. Az első lépést megtettük, de hasonló mérkőzések várnak még ránk. Kiváló a csapatszellem, és kiemelem, hogy három saját nevelésű játékos is pályára lépett (köztük egy még játékostársam volt), ami fényes jövőt jósol. Varga megoldotta a feladatát, karakteres teljesítményt nyújtott, miként a múlt héten is, pedig Szabóval találta szembe magát, aki posztján a legjobbak közé tartozik Magyarországon. Három hete dolgozom Bárdossal, vele nem csak a jelent, hanem a jövőt is meg lehet oldani Diósgyőrben. Rajtuk kívül Ugrai is kiváló munkát végzett, nagyszerűen zárt vissza a második félidőben, és lezárta az ellenfél passzsávjait. Nem szeretnék csak róluk beszélni, mert az egész csapatot ki kell emelni, a csapatszellem lehet a legerősebb fegyverünk a bennmaradásért folytatott harcban. Amíg egyenlő létszámban játszottunk, addig igyekeztünk tartani a labdát, mert a Paks egy kombinatív csapat, amelyik erős a széleken, szereti futtatni a labdát. A kiállítás után persze sok mindenen változtatni kellett. Azért nagy dolog ez a siker, mert a Paks meghatározó csapat Magyarországon. Az utolsó negyedórában a közönség segített lélegezni. Fontos, hogy a Videoton ellen is hasonló támogatást kapjunk, mert létkérdés számunkra, hogy az élvonalban maradjunk.

Csertői Aurél, Paks: – Sajnos a mai meccset is gólra játszották, mint az összeset. A játékunkra igazából nem lehet panasz, ha csak a helyzeteink húsz százalékát belőjük, akkor nyerünk. Még több helyzetet kellett volna kidolgozni, de ennyivel is nyerni kellett volna. A végén már úgy éreztem, hogy reggelig sem rúgtunk volna gólt. Több volt ebben a mérkőzésben, de nem tudtunk élni vele. Ilyen mérkőzést játszottunk, sajnálom. Ezzel a teljesítménnyel nem érdemeljük meg a harmadik helyet.

Forrás: dvtk.eu


Haladás–Újpest 1-1

Michal Hipp, Haladás: – Nem lehetek elégedett, de azért bosszús sem vagyok. Sajnos megint egy olyan mérkőzés volt ez, ahol sérülés miatt voltam kénytelen cserélni, ráadásul kettőt is. Mészáros Karolnak nagyon fontos szerepe lett volna, így korán megdőlt a taktikánk. Ennek ellenére sikerült megszereznünk a vezetést, de ezek után átvette a mérkőzés irányítását az Újpest. Kombinatívak voltak, jól játszottak a vendégek. Szünetben újból kénytelen voltam cserélni, és a sérüléséből visszatérő Jancsót dobtuk a mélyvízbe. Hamar tudott egyenlíteni a vendégcsapat a fordulás után, mi pedig nagy rizikót vállaltunk azzal, hogy Ramost küldtük pályára, de nyerni szerettünk volna. Az egészségügyi helyzet határozza meg, hogy kik játszhatnak, benne volt az is, hogy nem bírja a brazil. A meccs hajrájában Williamsnek, Rácznak és Kolcáknak is nagy helyezte volt, de a másik oldalon rengeteg tennivalója akadt Király Gábornak is – ezt az egy pontot neki köszönhetjük. Azt, hogy ez mire elég, még nem tudjuk, de megbecsüljük. Amikor ide kerültünk, tudtuk, hogy akár az utolsó fordulóig is eltarthat a harc a bennmaradásért.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Vegyesek az érzéseim, az utolsó tizenöt perc eseményeivel rendkívül elégedetlen vagyok, mert nem kontrolláltuk kellően az összecsapást és nem értékesítettük a lehetőségeinket. A találkozó végén nyíltsisakos küzdelmet láthattak a nézők, ötven-ötven százalékos esélye volt mindkét csapatnak a gólszerzésre. Sajnos sokszor túlbonyolítottuk a helyzeteinket, és így az ellenfelünknek sokkal könnyebb dolga volt a támadásaink megállításában. Ugyanakkor szervezetten futballoztunk, és a végjátékig uraltuk a mérkőzést. Összességében szeretnék gratulálni a fiúknak, mert mindent megtettek a győzelemért.

Forrás: haladasfc.hu, ujpestfc.hu


Vasas–Videoton 0-3

Michael Oenning, Vasas: – Nem a legjobban sikerült ez a mai meccs, gratulálok a Vidinek a győzelemhez, ők úgy álltak hozzá a meccshez, ahogyan a listavezetőnek kell, és korán vezetést szereztek. Nagy szemrehányást nem tudok a csapatomra tenni, ismerjük a helyzetünket, az utolsó tartalékainkat mozgósítjuk. Így is sikerült viszonylag stabilan játszani, valamilyen szinten nyitottan tartottuk a meccset a mérkőzés első felében. Az ellenfeleink nyertek, valószínűleg az utolsó pillanatban dőlnek majd el a kieséssel kapcsolatos kérdések. Nekünk meg kell ráznunk magunkat, a következő héten a Haladás ellen itt kell tartanunk a három pontot.

Marko Nikolics, Videoton: – Fontos találkozón szereztünk három pontot, okosan, élesen és taktikailag fegyelmezetten játszottunk, gratulálok a játékosoknak. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Vasast jó csapatnak tartom, ráadásul az elmúlt szezonokban a Vidinek annyira nem volt jó ellenük a mérlege, de ma mindenki, aki pályára lépett, nagy energiával játszott, így megérdemelt győzelmet arattunk. A Vasasnak sok sikert kívánok a hajrájára, egy nagy hagyományokkal rendelkező klubról van szó. Köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen nagy számban itt voltak Budapesten, és ők is nagy energiákat mozgósítottak, akárcsak a játékosok a pályán. Erről beszéltem már korábban, de most is elmondhatom, hogy aki nyomás nélkül focizik, az rossz helyen van, hiszen az azt jelenti, hogy nincs miért küzdeni. Élvezni kell az ilyen helyzeteket. Látom a csapaton a magabiztosságot, ez nagyon fontos a bajnoki hajrában. Még azt is szeretném kiemelni, hogy tavasszal csak négy gólt kaptunk, viszont szó szerint szinte mindenki betalált már az ellenfél kapujába. A csapatszellemben van a mi erőnk, erre támaszkodunk. Persze megvan az egyéni kvalitás is, de ez egy csapatjáték, nem pedig tenisz, mi pedig igazi csapatként játszunk.

Forrás: vidi.hu


Puskás–Mezőkövesd 1-2

Pintér Attila, Puskás: – Először is gratulálok a Mezőkövesdnek! A játékosoknak elmondtam az öltözőben, hogy remélem, időben jött ez a pofon vagy nem tudom, minek nevezzen. Amit kitűztünk célul, hogy bennmaradjon az NB I-ben a Puskás Akadémia, azt teljesítettük, és azt láttam, hogy ennek szellemében futballozott a csapat. Mintha a grundon lettünk volna, mindenki meg akarta mutatni, hogy mekkora futballista. Nem csapatként tettük a dolgunkat az első félidőben, ez nagyon rányomta bélyegét a meccsre. Azt kell, hogy mondjam, hiába próbáltunk nyomást gyakorolni a Mezőkövesdre, még akkor sem voltunk a kapura veszélyesek. Mikor az ellenfél térfelén tartottuk a labdát, próbálkoztunk azokkal a dolgokkal, amiket kértem, de kijöttek oldalra a labdák, nem jöttek be, emberben elakadt, a második kifejelte… Olyan hibákat vétettünk, amit profi labdarúgó nem tehet meg. Nagyon bízom benne, hogy a kupadöntő előtt jókor jött ez a kis pofon, és ráéreznek arra a játékosok, hogy igazi profinak kell lenni ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni.

Tóth László, Mezőkövesd: – Nagyon fontos győzelmet arattunk a jó erőkből álló Puskás Akadémia otthonában. Sorozatban harmadik győzelmünket szereztük ma meg, ezzel nagy lépést tettünk a céljaink eléréséért. Sokan leírtak minket a bajnokság során, de a szisztematikus munka meghozta az eredményét. A csapat rengeteget fejlődött az elmúlt fél évben, kialakult egy olyan mag, amelyre lehet a jövőben építeni. Még egy lépés hiányzik, hogy alattunk húzzák meg a vonalat, reméljük a jövő héten ezt megünnepelhetjük majd szurkolóinkkal.

Forrás: puskasakademia.hu, mezokovesdzsory.hu


Honvéd–Ferencváros 1-1

Supka Attila, Honvéd: – Egy nagyon jó iramú mérkőzés volt, mindkét csapat győzelemre játszott, megpróbáltuk úgy megszervezni a játékunkat, hogy minél tovább olyan eredmény legyen, ami nekünk jó. Arra számítottunk, hogy a második félidő vége felé rizikóznia kell a Fradinak, akkor egy-egy kontrából meg tudjuk őket futni és gólokat szerezni. Sajnos az első félidei két csere átírta a történéseket, de amit felépítettünk az működött, a mérkőzés végén nekünk volt két-három olyan lehetőségünk, amivel eldönthettük volna a találkozót..

Máté Csaba, FTC: – Nehéz lehiggadni ennyi idő után. Mindenki tisztában volt azzal, hogy mi a tétje a mérkőzésnek. Mindenképpen nyernünk kellett, így nem foglalkoztunk azzal, hogy mit játszott a Videoton. Nem egyszerű a Honvéd ellen játszani, van két csatáruk, akiket fent hagynak, mögöttük nyolcan védekeznek, nem könnyű őket feltörni. Voltak lehetőségeink, domináltunk. Elől nekik is olyan játékosaik vannak, hogy bennük van a gól, de távol tartottuk őket a kaputól. Vezettünk, volt lehetőségünk megszerezni a második gólt, ez most nem sikerült. Emellett most már nem ismerjük a 11-es fogalmát, hogy mi a 11-es, mi nem az. Szerintünk ez nem volt 11-es… Thomas Dollt azért küldték el, mert belerúgott egy üvegbe. Ha ez a legnagyobb baj a magyar labdarúgásban, hogy egy edző odébb rúg egy kulacsot, akkor jól állunk… Most győzni kell, van még két meccs, mindent meg kell próbálni..

Forrás: M4 Sport

Olvasói sztorik