Magyar foci

Tőzsér aggódik a Diósgyőrért

Sportszerű nyilatkozat a DVSC csapatkapitányától.

Mint ismert, a DVSC a hazai győzelme ellenére összesítésben alul maradt a Puskás Akadémiával szemben a Magyar Kupa elődöntőjében. A debreceniek csapatkapitánya, Tőzsér Dániel sajnálja a kiesést, mert úgy érzi jobb csapatuk van, mint a felcsútiaknak.

– Óriási tanulópénz volt a mi csapatunknak. Azt gondolom, hogy ebben az évben a Debrecen jobb csapat, mint a Puskás Akadémia, de ők jutottak a döntőbe. Sok sikert kívánunk nekik, ilyen a futball.

– kezdte az M4 Sportnak 33 éves középpályás.

A DVSC a bajnokságban javíthat, amennyiben szombaton legyőzi a Diósgyőrt, akár a harmadik helyre is előreléphet. Tőzsérnek mindenesetre szép emlékei fűződnek a miskolci ellenfélhez.

A Fradi színeiben győztes gólt tudtam rúgni a Diósgyőr ellen, kettő-egyre nyertünk. Ha jól emlékszem, az volt az első bajnoki meccsem az Üllői úton fiatal srácként. Nagyon megmaradt bennem, mert az volt az NB I-es gólom is. Nagyon sajnálnám, ha a Diósgyőr másodosztályú lenne. Azon kevés stadionok egyike Magyarországon, ahol sok néző szokott lenni. Debrecenből ráadásul közel is van, ez keleti rangadónak számít. Én személy szerint nem örülnék neki, ha a DVTK a másodosztályban folytatná jövőre. 

címlapfotó: dvsc.hu

Olvasói sztorik