Túl a műtéten a Fradi válogatottja

Fontos meccseket kénytelen kihagyni.

A listavezető Ferencváros magyar válogatott védője, Otigba Kenneth a Videoton elleni 0-0-ra végződő rangadón szenvedett sérülést, ami miatt később meg is kellett operálni. A 25 éves középhátvéd a FradiMédiának mesélt jelenlegi fizikai és lelki állapotáról.

A műtét jól sikerült, nincsen fájdalmam. Kicsit lehangoló, hogy most nem tudok a csapattal lenni, hiszen nagyon fontos mérkőzések előtt állunk. De bízom benne, hogy a csapat megoldja a feladatát, és imádkozom érte, hogy bajnokok legyünk. Már motiválom magam, hogy amint megkezdhetem az edzéseket, azonnal 100%-ot adjak bele, és a lehető legerősebben és leghamarabb visszatérjek a pályára.

– mondta Otigba, akinek családja is sokat segít a nehéz napokban.

Ilyen szempontból szerencsés voltam, pont úgy jött ki a lépés, hogy édesanyám itt van Hollandiából, a bátyám is a párjával Londonból, és persze a nővérem is rengeteget segít. Az Instagramon az ő kisfiával üzentünk a szurkolóknak. Jó, hogy sose vagyok egyedül, így időm sincsen elkeseredni, mindig felvidítanak.

– nyilatkozta a nigériai születésű védő.