Magyar foci

Pintér Attila bízik benne, hogy a Puskásnak is lesz egy 50-100 fős állandó szurkolótábora

A felcsútiak mestere ötödik csapatát vezette kupadöntőbe, ahol mindegy, ki lesz az ellenfél, nyerni akarnak.

A Debreceni VSC 2-0-ra verte a Puskás Akadémiát a Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján, azonban a fináléba a felcsútiak jutottak, mivel az első mérkőzésen 4-0-s előnyt szereztek – kettő gól így megmaradt a fórból.

A találkozó után az ötödik csapatával kupadöntőre készülő Pintér Attila, a Puskás vezetőedzője elégedetten értékelt az M4 Sport kamerája előtt.

– Jó szellemű játékosok kellenek hozzá – kezdte Pintér Attila arra kérdésre, hogy mi a kupasikereinek titka. – Le a kalappal előttük, gratulálok nekik! Nagyon sok mérkőzés van bennük, sokkal több, mint a bajnokságban levő csapatoknak, hiszen mi a kupában is – hála Istennek – így tudtunk menetelni, és sok felkészülési mérkőzést is játszottunk, hogy minél előbb összeálljunk. Tudom, Magyarországon sokan mondják, ez a dolguk, én azt mondom, hogy büszke vagyok a játékosokra, a klubra, hogy az első évben megtett mindent azért, hogy kupadöntős csapata legyen. Nagyon bízom benne, hogy amit elterveztünk, azt megvalósítjuk: magabiztosan bennmaradunk az NB I-ben. Akkor ebben az évben maximálisan elégedettek lehetünk. Azon az úton vagyunk, amit elkezdtünk – nagyon boldog vagyok amiatt, hogy ennyi csapatot sikerült a döntőbe vinni. A döntőben van még egy dolgunk. A játékosok át fogják érezni, a sérültjeink is még jobban visszajönnek, így a játékosokról még jobban le tudjuk venni a kettős terhelést, és egy olyan kupadöntőt tudunk játszani, ahol remélem, hogy mi nyerünk.

Döntős a Puskás Fotó: puskasakademia.hu

Pintér Attila jelezte, aki kupát akar nyerni, annak mindegy, hogy ki az ellenfél – utalt a szerdai Balmazújváros–Újpest visszavágóra. A Puskás meg akarja nyerni.

– Remélem, előbb-utóbb lesz egy olyan ötven-száz fős szurkolótáborunk, amely otthon is és idegenben is buzdítja a csapatot. Egy ilyen meccsen kell, hogy pozitívumok jöjjenek kintről. Próbáltunk mi is kintről segíteni a csapaton, hogy nehogy bealudjunk. Kaptunk két gólt, ez igaz, de amit elterveztünk, amiért jöttünk, azt sikerült megvalósítani, ezért gratulálok a fiúknak – mondta Pintér Attila.

Herczeg András, a DVSC szakvezetője a 2-0-s siker kapcsán elmondta: játékosai tiszta lelkiismerettel jöhettek le a pályáról.

– Érdekes volt. A felcsúti első mérkőzésen rontottuk el, gólt kaptunk az első percben, nekünk is megvolt a ziccerünk, mi kihagytuk. Két góllal tudtunk nyerni, sajnos ez kevés volt. A mai mérkőzésen jobbak voltunk, mi irányítottuk a mérkőzést, igaz a Puskás is tudatosan visszaállt. Nem sok kellett volna, hogy esetleg meglegyen a bravúr. A játékosoknak gratulálok, mindent megtettek, illetve gratulálok a Puskásnak is. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, de azt gondolom, mindenki tiszta lelkiismerettel jöhetett le a pályáról – nyilatkozta Herczeg András.

A Debrecen immár csak a bajnokságra koncentrálhat, ahol a harmadik helyért vív nagy csatát. Herczeg András nem mondta ki, hogy cél a dobogó, de természetesen minden találkozón a győzelem a cél.

Olvasói sztorik