Magyar foci

Magyar játékos is pályára léphet a Bajnokok Ligája döntőjében

Jakabfi Zsanett bejutott a fináléba a Wolfsburg csapatával.

A címvédő Olympique Lyon és a német Wolfsburg jutott döntőbe a női labdarúgó Bajnokok Ligájában. A Lyon az elődöntő első mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott a Manchester City otthonában, a vasárnapi visszavágón pedig 1-0-ra győzött. A francia csapatot erősítő magyar származású, német válogatott Marozsán Dzsenifer – aki kétszeres BL-győztesnek, illetve olimpiai és Európa-bajnoknak mondhatja magát – végigjátszotta a párharc második meccsét, amit a Kulcsár Katalin, Török Katalin, Gaál Gyöngyi trió vezetett – írja az MTI.

A másik ágon Jakabfi Zsanett csapata, a VfL Wolfsburg 3-1-es előnnyel várta a Chelsea elleni visszavágót, amelyet hazai pályán 2-0-ra megnyert, így kettős sikerrel jutott a fináléba. A vasárnapi találkozón a magyar válogatott játékos a 72. percben lépett pályára. A Lyon a hetedik BL-döntőjére készülhet, eddig négyszer győzött és kétszer veszített. A Wolfsburg negyedszer jutott a fináléba, amit korábban kétszer nyert meg. Az idei döntőt a férfi BL-finálé előtt két nappal, május 24-én rendezik, ugyancsak Kijevben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.