Magyar foci

Vadócz a Honvédról: „Otthon én nem tudok máshol játszani”

„Ha hazatérnék, akkor talán visszatérhetnék a válogatottba – ezt duruzsolják sokszor a fülembe.”

A 32 éves Vadócz Krisztián eddig kilenc országban futballozott, jelenleg a hongkongi Kitchee játékosa és kétszeres hongkongi bajnok. Az ázsiai együttessel címvédésre készül, miközben Magyarországon alig beszélnek róla. Pedig több mint 300 nemzetközi klubmérkőzést játszott, pedig ötvennél több gólt lőtt. Tudja, ha hazajönne, talán újra válogatott lehetne. Az egykor a Real Madridnak is gólt lövő középpályás Hongkongban nyilatkozott az Origónak.

Ebben beszélt élete legfájóbb pontjáról, azaz a válogatottból való kimaradásáról is. Megkérdezték tőle, hogy mire gondolt, amikor Georges Leekens szövetségi kapitány 37 tagú keretet hirdet, és ő nm volt benne.

– Remélem, hogy az első ötvenben azért benne vagyok – ez jutott eszembe erről. A tréfán túl azt gondolom, hogy simán benne kellene legyek a hadra fogható, versenyképes játékosok között. A karrierem erre a bizonyíték. Kilenc országban játszottam eddig, mindenhová ismeretlenül érkeztem, mindenhol tudtam bizonyítani, hogy jó játékos vagyok.

Tudom, hogy kevés a használható középpályás a nemzeti csapatban. Ezt a lakásomban üldögélve olvasom. Nem azt mondom, hogy fájó pont, csak azt, hogy zavar.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezen nem tudok változtatni, csak annyit tehetek, hogy a Kitchee együttesében jól játszom. Nem sírok, hogy válogatott akarok lenni, mert rajtam kívül akadnak még olyanok, akik ugyanebben a cipőben járnak.

Vadócz a válogatott mezében. Fotó: AFP

Azt is elmondta, mi kellene ahhoz, hogy újra az NB I-ben futballozzon.

– Ha hazatérnék, akkor talán visszatérhetnék a válogatottba – ezt duruzsolják sokszor a fülembe. Ez tényleg nyomós érv amellett, hogy érdemes lenne újra Magyarországon játszanom.

Ha külföldi lennék, akkor biztosan nem a Honvédban gondolkodnék, hanem a Fradiban vagy a Videotonban. De én Kispesten nevelkedtem. Nekem a metró a Határ út, a villamos a 42-es, a stadion a Bozsik. Nehezen tudom elképzelni, hogy otthonról elindulva meg kellene álljak a Népligetnél. Otthon én nem tudok máshol játszani.

Képzelheti, mit éreztem, amikor a csapat tavaly bajnok lett. Ráadásul ugyanazon a napon, mint amikor mi a Kitchee-vel szintén aranyérmesek lettünk. Én voltam az egyetlen, aki nem mentem el ünnepelni a fiúkkal, hanem rohantam haza, hogy megnézzem a Videoton elleni bajnoki döntőt.

A teljes interjú itt olvasható.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik