Magyar foci

A Honvéd-védők bakiztak, Könyves triplázott

A DVSC jutott elsőként a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.

A Magya Kupa negyeddöntőinek visszavágóira kerül sor kedden és szerdán, az első nap egyetlen mérkőzést rendeztek: a DVSC-hez a Budapest Honvéd látogatott, az első találkozón gól nem született.

Ezúttal a gólcsend hamar megtört, a hazaiak ugyanis már az ötödik percben megszerezték a vezetést. A kispestiek tudósításából kiderül, hogy Könyves egy blokkolt lövés után került helyzetbe a védők ügyetlenkedése nyomán és közelről az üres kapuba passzolt, 1-0. (Videón a találat ITT.) A félidő vége előtt Heffler és Lovrics hozta össze a második debreceni gólt, a tizenhatos előterében történt szerencsétlenkedésüket újfent Könyves használta ki és a kapujából kifutó Horváth mellett a hálóba lőtt, 2-0.

A Honvéd csak a kapufának köszönhette, hogy nem lett háromgólos különbség a szünet előtt, hiszen a hajrában Tőzsér remekül ugratta ki a jobb oldalon Bódit, aki középre ívelt, Tabakovics pedig csak centikkel tévedett. A szünetben így két gól volt a Loki előnye.

Szerencsés gólokkal nyert a Loki. MTI Fotó, Czeglédi Zsolt

A fordulás után újabb Loki-gólnak tapsolhatott a hazai tábor: újfent komikus jelenetet követően… Bódi beadása megpattant Tabakovic fején, Horváth és Hefller között pedig kicsit belepiszkálva a labdába triplázott a roppant szerencsés napot kifogó Könyves, 3-0. A kispestiek Eppel Márton góljával a 68. percben szépítettek, 3-1.

A hajrában újabb találat már nem esett, a debreceniek magabiztos hazai győzelmet követően jutottak a legjobb négy közé. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a lefújás után Baráth reklamált, a játékvezető pedig kiállította. 

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó

DVSC – Budapest Honvéd 3-1 (1-0)

Debrecen, Debreceni Nagyerdei Stadion. Játékvezető: Vad II. I.

DVSC: Kosicky – Bényei, Kinyik, Szatmári, Barna – Varga K. (Mészáros, 76.), Jovanovic, Tőzsér, Bódi – Könyves (Filip, 82.), Tabakovic (Takács, 88.). Vezetőedző: Herczeg András.

Honvéd: Horváth – Heffler, Lovric, Baráth – Ikenne-King (Danilo, a szünetben), Gazdag, Kamber, Pölöskei (Lukács, 64.), Holender (Kukoc, a szünetben) – Lanzafame, Eppel Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerzők: Könyves (4., 37., 63.), illetve Eppel (68.)

Kiállítva: Baráth (95. – Honvéd)

Az első mérkőzésen: 0-0. Továbbjutott a DVSC 3-1-s összesítéssel.

címlapkép: MTI Fotó, Czeglédi Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.