Magyar foci

László Csaba meg akarta ölni az új igazolását

Nem sikerült túl jól a védő debütálása.

Hangzatos nyilatkozatot adott a skót másodosztályban szereplő Dundee United magyar vezetőedzője, László Csaba. A korábbi Fradi, MTK és DAC-tréner csapata szombaton 1-1-es döntetlent játszott a Dunfermline ellen, a szakember pedig a nagyot hibázó új igazolását, Bilel Mohsnit vette elő. A védő debütálása nem sikerült túl jól.

Összeesett és meghalt a pályán a 25 éves támadó
Negyven percig próbálták újraéleszteni a gólvágót.

Minden tisztelettel, de meg akarom ölni Mohsnit, őszintén mondom, meg akarom ölni. Egyszerű a képlet, nem veszíthetsz el egy-egy elleni szituációkat, és ajándékozhatsz gólt az ellenfélnek. Ettől megőrülök, sokkal figyelmesebbnek kell lennünk, főleg védekezésben. Itt nem játszhatsz úgy, mint Maradona, Messi vagy Ronaldo. Néha csúnyán kell játszani, és ezt várom el Bileltől is

– mondta a meccs után László Csaba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.