Magyar foci

Egy perc alatt két gólt kapott a Honvéd

Négy fiatal debütált a kispesti első csapatban.

Az élvonalban címvédő, jelenleg hatodik helyezett Budapest Honvéd játékosai a válogatott szünet alatt sem lazsálnak. A kispestiek péntek délután felkészülési mérkőzést játszottak a szlovák első osztályban vitézkedő AS Trencinnel.

A találkozó 2-2-es döntetlennel ért véget. A fővárosiak tudósításából kiderül:

A mérkőzésen végig a Honvéd dominált, de a második félidő elején figyelmetlenségből egy perc alatt két gólt is kaptak. Végül Danilo révén sikerült egyenlíteni a Honvédnak. Üde színfoltja volt a mérkőzésnek, hogy négy fiatal játékos (Szendrei Norbert, Soltész Dominik, Temesvári Attila és Szabó Péter) is bemutatkozhatott az első csapatban.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Budapest Honvéd – AS Trencin 2-2 (1-0)

Budapest, Bozsik Stadion.

Honvéd: Horváth A. (Gróf, a szünetben) – Ikenne-King (Szabó P., 80.), Lovric (Temesvári, 78.), Baráth, Kosút (Nagy G., a szünetben) – Kamber, Pölöskei Zs. (Soltész, 68.) – Holender, Tömösvári, Lukács (Szendrei, 62.) – Danilo (Hejreczki, 82.). Vezetőedző: Supka Attila.

Gólszerzők: Pölöskei (18.), Danilo (81.), illetve Azango (52.), Ubbink (53.)

címlapkép: honvedfc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.