Magyar foci

NB II-es csapat verte edzőmeccsen a Balmazújvárost

Felkészülési találkozót játszott az élvonalbeli Balmazújváros ellen a Nyíregyháza Spartacus. Sok ismerős játszott a Balmazújvárosban, a kezdőben hat olyan labdarúgó kapott helyet a vendégeknél, akik szerepeltek a Szpariban. Tíz percet kellett várni az első lehetőségre, ekkor egy belőtt labda után Megyeri védett. A másik oldalon Csilus Ádám veszélyeztetett, majd egy szöglet után ismét ő lőtt, de szögletre pattant a labda – írja a nyíregyháziak Facebook-oldala.

Dárdai elmondta, mit gondol Leekensről
A Hertha magyar mestere beszélt az új kapitányról.

Kesztyűs beívelése után Szokolt rántották le középen, tizenegyes! A büntetőt Dragóner végezte el, de Szécsi hárított. A 25. percben Rudolf szabadrúgása után alakult ki veszély a Szpari kapuja előtt, de védett Megyeri, majd Póti ugyan betalált, de les miatt nem adta meg a játékvezető a találatot. Az 50. percben Rezes László ívelte be a labdát a bal oldalról, Hornyák Marcell pedig a kapuba fejelt, 1-0. Egy perccel később Rezes lőtt 25 méterről, a kapufát találta el, majd az 56. percben ismét ő próbálkozott, Pogacsics védett. A 65. percben Hornyák került helyzetbe de hárított a kapus, a végén pedig Sinanovic lövését és hatástalanította, így maradt az 1-0.

Felkészülési mérkőzés

Nyíregyháza Spartacus–Balmazújváros 1-0 (0-0)
Nyíregyháza, Városi Stadion, műfüves pálya
Nyíregyháza Spartacus: Megyeri (Fülöp, a szünetben) – Szokol (Hinora, 63.), Fodor (Kelemen, a szünetben), Rubus (Végső, a szünetben), Forró (Starosta, 70.), Kártik (Ötvös, 30.), Kesztyűs (Gréczi, a szünetben), Szabó (Sinanovic, 63.), Csilus Á. (Rezes, a szünetben), Papp (Kulcsár, a szünetben), Dragóner (Hornyák, a szünetben). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Balmazújváros: Szécsi (Pogacsics, a szünetben) – Virág (Schmid Á., a szünetben), Póti, Jagodics, Schmid M. (Bokros, a szünetben), Harsányi, Kónya, Erdei, Kamarás, Rudolf, Batarelo. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Olvasói sztorik