Magyar foci

Ma ünnepli születésnapját az olimpiák magyar rekordere

Dunai II Antal 75 éves.

Ma ünnepli a hetvenötödik születésnapját Dunai II Antal, olimpiai bajnok labdarúgó, az egyetlen magyar, aki két „nemesfém cipőt” is szerzett az európai gólkirályok versenyében. Akinél senki sem játszott több mérkőzést, s nem szerzett több gólt az olimpiai futballtornák történetében – írja az MLSZ honlapja.

Dunai II Antal 1950-ben kezdett futballozni a Bajai Bácskában, majd 1961-től a Pécsi Dózsa játékosa lett. 1964 végén került az Újpesthez, közben már megfordult a tokiói olimpián – ahol a csapat aranyérmet szerzett –, majd a mexikói ötkarikás játékokon (1968) hat meccsen lőtt hat góljával az ismét aranyérmes együttes vezére volt.

Az MLSZ összefoglalója hozzáteszi: a balösszekötő imponáló éremkollekciót gyűjtött lila-fehérben: hétszer lett bajnok (1969, 1970 tavasza, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974, 1974–1975), kétszer ezüstérmes (1967, 1968) és kétszer bronzérmes (1965, 1976). Nyert három Magyar Népköztársasági Kupát (1969, 1970, 1975). Az első két kupadöntőn szerzett egy-egy gólt (a Bp. Honvéd elleni 3:2-n és a Komlói Bányász elleni 3:2-n), a harmadik finálé (a Haladás VSE elleni 3-2) után csapatkapitányként vehette át a trófeát Pusztai Lászlótól, az MNK Bizottság elnökétől. Dunai II Antal 326 élvonalbeli bajnokiján 202-szer vette be az ellenfelek hálóját. 1969 tavaszán bejutott az Újpesttel a Vásárvárosok Kupája döntőjébe, majd hat hónappal később a Labdarúgás ankétján az Év csapatába. Az 1973–1974-es BEK-szezonban a legjobb négy közé jutott a lilákkal, s csak a későbbi győztes Bayern München tudta megállítani őket.

Dunai Antal viszonylag későn debütált a válogatottban Fotó: mlsz.hu

1972-ben a belgiumi Európa-bajnokságon 4. helyen végzett a nagyválogatottal. A szovjetek ellen 1-0-ra elvesztett mérkőzés nemrégiben Dunai Antal kommentálásában került fel teljes egészében az MLSZ TV archív csatornájára.

1972 őszén nem rajta múlott a teljes siker Münchenben, hiszen az olimpikonok nyolc fellépésén kilencszer „köszönt be”. (Ezek közül négy hivatalos válogatott mérkőzésnek is számít.) Az NSZK-ból ezüstmedállal jöhetett haza. Három olimpián járt, ezeken két arany- és egy ezüstérmet nyert a válogatott. Ha Tokióban csak egy percet is játszott volna (persze, akkor még nem lehetett cserélni), ő lenne a világ legeredményesebb futballistája az olimpiákon. Így Novák Dezső. Egyébként a legtöbb olimpiai mérkőzést játszott futballisták élcsoportja így fest: 1. Dunai II Antal, Novák Dezső, Páncsics Miklós és Szűcs Lajos 13-13 mérkőzés. Tizenkét meccsen tizenegyen játszottak, köztük Neymar, Javier Mascherano, Bebeto és Kazimierz Deyna. Tizenhárom góljával (a hősidők dánjával, az egy meccsen tíz gólt szerző Sophus Nielsennel holtversenyben) az olimpiai futballtornák gólrekordere.

Későn debütált, s viszonylag korán köszönt el a nemzeti tizenegytől: 1973. május 16-án viselte utoljára a címeres trikót. (Karl-Marx-Stadtban 2-1-re kikapott a magyar együttes az NDK-tól.) Összesen 31-szer szerepelt a legjobbak csapatában, és 9 gólt jegyzett a képviseletében.

Újpestről 1977 nyarán egy idényre a DVSC-hez szerződött. Bár tíz gólt rúgott a Loki szolgálatában, mégis be kellett érnie az NB II bronzérmével, mert a Hajdúság fővárosában hőn áhított feljutás nem sikerült. 1979 és 1981 között az újpesti Chinoinban futballozott, majd 1981 őszén az ausztriai Simmeringben.

Még aktív korában, 1976-ban megszerezte a Testnevelési Főiskolán a szakedzői diplomát, tudatosan készült a tréneri hivatásra.1978-tól 1979-ig az újpesti utánpótlás szakági vezetője volt. 1979 és 1981 között a lila-fehérek utánpótláscsapatánál volt állásban. Ezt követően közel egy évtizedet spanyol klubok kispadján töltött: Xérez Deportivo (1981–1982), Real Betis Balompié (1982–1983), Xérez Deportivo (1983–1984), Club Deportivo Castellón (1985), Murcia Deportivo CF (1987–1989), Levante UD (1990). Közben 1986-ban rövid ideig a Zalaegerszegi TE-t irányította. 1990-ben a Veszprémi SE szakvezetője lett. 1993 és 1998 között az olimpiai válogatottat vezette, és együttesével kijutott 1996-ban az atlantai olimpiára. Párhuzamosan az UTE labdarúgó-szakosztálya igazgatói posztját is betöltötte (1995–1996). 1996-tól 1997-ig a DVSC mestere volt. 2001-ben az utánpótlás-válogatottnál vállalt feladatokat.

Az Újpest örökös bajnoka lett az egykori klasszis Fotó: mlsz.hu

1985-ben az Újpest örökös bajnoka kitüntető címmel ismerték el a pályafutását. 1999-től az Ifjúsági és Sportminisztériumban miniszteri biztosként és tanácsadóként dolgozott. 2006-tól MLSZ szakmai alelnökeként tevékenykedik, tagja a MOB-nak is. 2013. március 15-én Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át.

Az mlsz.hu Dunai Antal egyik legjobb barátját, korábbi ellenfelét, a 70. születésnapját februárban ünneplő Bálint Lászlót kérdezte meg a legendás játékostársról őrzött emlékeiről.

– Már játékosként is jó viszonyt ápoltunk egymással Antival, annak ellenére, hogy évekig riválisok voltunk, ő az Újpestben szerepelt, én a Ferencvárosban játszottam – elevenítette fel a barátság kezdetét Bálint László. – A két klub közti ellentét egyáltalán nem befolyásolta akkoriban a játékosok közti viszonyt, a futballisták jól megvoltak egymással a pályán kívül, és a válogatottban is. Akkoriban a Dózsa sokkal jobb csapat volt, mint a Fradi, de ezt Anti sosem éreztette, nagyon közvetlen volt a legnagyobb rivális futballistáival is. Szorosabb barátságunk végül pályafutásunk után, egy kellemetlen emléknek köszönhető: közvetlenül egymás után operáltak minket, mindkettőnknek csípőprotézist ültettek be. Ennek érdekes a sztorija: félt egyedül elmenni a műtétre, ezért “beíratott” engem is ugyanabba a kórházba, ugyanarra az operációra, így egy kórteremben feküdtünk, bátorítottuk egymást, együtt lábadoztunk, és a barátságunk azóta is töretlen. Ellenfélként nagyon kellemetlen játékos volt, a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó ötös tagjaként minden idők egyik legerősebb támadósorában játszott. Ha az újpesti csatársor megindult a kapunk felé, sosem tudtuk, melyiküket kövessük, és tulajdonképpen mindegy is volt, mert nem lehetett megállítani őket. Mindegyiküknek más volt az erénye, Antié a gyorsasága, kreativitása, és remek helyzetkihasználása. Bár lenne ma a válogatottnak egy olyan csatára, mint Dunai Antal volt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.