Magyar foci

Urbán szerint el kell takarítani a szerencselovagokat és a szélhámosokat

A szegedi labdarúgásról nyilatkozott.

A szeged2011.eu portál vasárnap interjút közölt Urbán Flóriánnal, a Szeged legutóbbi NB I-es csapatának (1999‒2000) egyik vezéregyéniségével. Az idén már az ötvenedik születésnapja felé közelítő, kőkemény szókimondásáról ismert szakember a kiváló játékos-pályafutását követően az edzői szakmából már kirekesztettnek érzi magát, de a népszerűsége töretlen a szurkolók között.

Ezt olvastad már?
Sallói góljánál azt sem tudta az ellenfél, hol a labda – VIDEÓ

Az egykori válogatott hátvéd felidézte, hogy 2010-ben Kiss-Rigó László megyés püspök szerepvállalásával felcsillant a remény, hogy a Szeged újra visszakerülhet a magyar labdarúgás élvonalának vérkeringésébe, de aztán szóba került, hogy az elmúlt években a püspök a Fradi egykori játékosának, a szlovén Adem Kapic szakmai igazgatónak szavazott bizalmat, ám a beígért feljutás 2013‒2018 között sem jött össze.

‒ Ennek bizony, egyszerű oka van. Azokat az ambiciózus szegedi – emocionális kötődésű ‒ szakembereket, akik szívükön viselik a várost, és labdarúgásának sorsát, mind elzavarták, vagy egyáltalán nem is alkalmazták. Helyettük megjelentek azok a szerencselovagok, akik benyalták magukat, vagy a politikus haverok berakták őket a püspök úr környezetébe ‒ vélekedett Urbán.

‒ Hogy Adem Kapic miként került képbe, azt csak a püspök úr tudhatja. Nekem rövid ideig a játékosom volt Pápán, a 2008‒2009-es NB II-es csapatnál, de hamar elzavartam, mert kiismertem. Emberileg és szakmailag sem biztos, hogy ő volt a jó választás erre a felelősségteljes pozícióra. Thomas Mohr, aki a pápai edzőségem idején tényleg kiváló erőnléti edzőm volt, nagyon szépen összefoglalta, mi is folyik a Szegedtől távoli gyulai Grosics Akadémián, Adem Kapic vezetésével labdarúgás címszó alatt. A derék szlovént finoman fogalmazva is nagyon sok szegedi és Szeged környéki szurkoló egyáltalán nem szívleli, sőt utálja ‒ folytatta.

Urbán Flórián megmondta a magáért Szegeden is Fotó: www.youtube.com

‒ De tényleg ő a hibás?! Netán az a tulajdonos, aki nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, hogy évek óta megvezetik? Mert nem lehet neki is minden így jó, ahogy van. Szegeden akkor lesz labdarúgás, ha a szerencselovagokat meg a szélhámosokat ‒ ahogy nézem, vannak egy páran mindenféle kamupozíciókba helyezve ‒ a püspök úr eltakarítja még a város környékéről is ‒ magyarázta Urbán.

‒ Amíg ez a tisztogatás, mai divatos szóval vérfrissítés nem történik meg, addig csupán néhány kapaszkodó marad a fanatikus drukkereknek. Az állandó bizakodás és a végtelen remény, hogy egyszer újra 15 ezer néző előtt játszik a szegedi csapat az első osztályban, mint a mi időnkben. Bárcsak ne lenne igazam, de ezzel a vezetéssel a Szeged nem jut az NB I-be, legföljebb az ígéretek mezején ‒ tette hozzá.

Olvasói sztorik