Magyar foci

Négyszázmillió forint hiányzik az NB II-es Győri ETO kasszájából

Politika van a háttérben?

– Az elnök úr azért tá­vozott, mert közel 400 millió forintos adósságot halmozott fel, négy hónapja nem tudott kifizetni senkit – árulta el a Borsnak, hogy miért távozott az NB II-es Győri ETO-t is működtető cég ügyvezetője, Borkai Zsolt, Győr polgármestere.

A Questor csődje után, rövid időn belül, másodszor kerül csődközeli helyzetbe a győri foci.

– Az önkormányzat is azért nem utalta át a be­ígért 150 millió forintos éves támogatás második felét, mert nem láttam biztosítottnak a klub működését a jelenlegi formájában. Az idény elején egyébként elutaltunk 75 millió forintot az egyesületnek, majd még negyvenet a futsalcsapat teremhasználatára, és újabb huszonötöt a működtetésére. Tehát jócskán szponzoráltuk az ETO-t. Éppen ezért felháborító, hogy Drucskó közpénzeket kótyavetyélt el. Borkai arra a városi pletykára is reagált, hogy valóban azért nem segítette jobban Drucskót, mert féltette tőle a polgármesteri székét – mondta.

Ezt tudtad?
Eppel Márton távozik a Honvédtól, ma játszik utoljára piros-feketében

Mint ismert az Európa legjobb négy csapata közé jutott futsalegyüttes is érintett a mostani helyzetben, a két gárda ugyanis a Quaestor-csoport csődje után egybeolvadt.

A klub új tulajdonosa a budapesti székhelyű Ker-Gasztro Kft. lett, míg az eddigi ügyvezető, Drucskó Zoltán lemondott a posztjáról – emlékeztet a Bors.

Olvasói sztorik