Magyar foci

Puhl is hibáztatható Kassai vb-mellőzéséért?

Bede Ferenc keményen kritizálja a játékvezetők főnökét.

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a magyar válogatott után a játékvezetés sem képviseli hazánkat a 2018-as oroszországi világbajnokságon, Kassai Viktort ugyanis nem jelölte a tornára a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) játékvezetői bizottsága. A Rangadó megkereste a korábbi FIFA-játékvezetőt, Bede Ferencet, aki szerint ez a döntés várható volt, de nem feltétlenül csak Kassai Viktor teljesítménye miatt.

Ezt olvastad már?
Leolvasták Messi szájáról, mit mondott az óriásit hibázó bírónak

– Legutóbb a 2010-es világbajnokságon szerepelt Kassai Viktor (Erős Gábor és Vámos Tibor társaságában), ahol az elődöntőben is szerepet kapott – kezdte honlapunknak Bede. – Fontos azonban megjegyezni, hogy ekkor Vágner László volt a játékvezetői bizottság elnöke, aki híres volt arról, hogy jó kapcsolatot ápolt az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) játékvezetői bizottságával. Négy éve, azaz 2013-ban megváltozott a helyzet. Ugyan Viktornak megfelelően jöttek a küldések a nemzetközi meccsekre, és még a nagy téttel bíró Mexikó-Új-Zéland interkontinentális vb-pótselejtezőt is ő kapta, mindenki nagy megdöbbenésére azonban nem került be azon tíz európai játékvezető közé, akiket a 2014-es vébére jelöltek. Ne felejtsük el, ekkor már újból Puhl Sándor volt az első számú szakmai vezető Magyarországon, aki közel sincs olyan jó kapcsolatban az UEFA-val, és közel sem tud olyan jól menedzselni, ahogyan azt Vágner László tette.

Kassai Viktor (középen) Puhl (jobbra) miatt sem megy a vébére? Fotó: MTI/Földi Imre

– Az idén sajnos óriási visszhangot váltott ki a Bayern München–Real Madrid Bajnokok Ligája-mérkőzésen nyújtott teljesítménye, ekkor már lehetett érezni, hogy nagy mértékben csökkennek Kassai Viktor esélyei, a Törökország–Horvátország vb-selejtezőn történt szituáció sem jött neki jól – emlékezett vissza Bede arra a jelenetre, amikor Luka Modric beívelése után kézzel mentett a török játékos a kapu torkából, a síp azonban néma maradt. – Ezután nem kapott az UEFA-tól playoff- és interkontinentális mérkőzéseket sem, ez mind előrevetítette, hogy nem kerül fel a vébé-listára. Amikor valakinek nem jönnek össze olyan jól a dolgok, akkor lenne még inkább fontos, hogy a sportdiplomáciánk megfelelő legyen, de ez 2013-ban jócskán meggyengült, így ezen a vonalon semmi jóra nem számíthattunk. Az sem erősítette Kassai helyzetét, hogy az MLSZ minden évben felállít egy erősorrendet a hat magyar FIFA-játékvezetőről, a listát pedig felterjeszti a FIFA-hoz. Ezen a listán az utolsó helyre tette az MLSZ Kassait, helyette az a Karakó Ferenc került az első pozícióba, akiből öt NB I-es meccs után lett FIFA-kerettag (és aki néhány fordulóval ezelőtt annak ellenére adta meg a gólt a Videotonnak a Mezőkövesd elleni NB I-es bajnokin, hogy néhány másodperccel korábban a sípjába fújt – a szerk.). Vajon mit gondolhatnak ezek után a nemzetközi szövetségnél Kassairól?

Bede generációváltást javasol Fotó: MTI/Kovács Tamás

– Amikor Csányi Sándor átvette a honi futballszövetség irányítását, azt mondta, hogy olyan munkatársakkal szeretne dolgozni, akik tenni akarnak a labdarúgásért, és az elmúlt hét évben elég bátran nyúlt személyi változásokhoz. A válogatott élén is több szövetségi kapitány megfordult már, és az utánpótlás vezetésében is akadtak személycserék, azt azonban mindenki elfelejti, hogy a játékvezetés szakmai vezetője, Puhl Sándor a legnagyobb állandóságot jelenti a szövetségben. Ezúton hívnám fel Csányi úr figyelmét, hogy az elmúlt tizenhét évben – kis megszakítással, amikor is Vágner volt a vezető, Kassai pedig kijutott a vébére – folyamatosan Puhl volt a játékvezetők élén, ez alatt az idő alatt egyetlen vezetőbírónk sem került ki világbajnokságra. Korábban is elmondtam már, hogy generációváltásra van szükség, mert ez a fajta „puhli” út sehova nem vezet – zárta a Rangadónak adott interjúját Bede Ferenc.

Csányinak lépnie kellene? Fotó: Matthias Hangst/Bongarts/Getty Images
Olvasói sztorik