Magyar foci

Kabát Péter visszatérhet a pályára

Noha egyelőre a dzsungelkalandra összpontosít, januárban már a foci lesz a téma.

Bár a győrieknek búcsút intett, könnyen lehet, hogy jövő tavasszal látjuk még futballozni Kabát Pétert. A negyvenéves csatár, az újpesti szurkolók korábbi nagy-nagy kedvence csütörtökön kel útra Dél-Afrikába, ahol egy valóságshow-ban láthatjuk majd az RTL Klubon.

Kabát a Rangadó érdeklődésére kijelentette, a reality-műsor – melyben többek közt Anger Zsolt, Herczeg Zoltán, Pumped Gabo, és Cicciolina is látható lesz – ellenére sem tartja magát celebnek, mi több, továbbra is labdarúgó.

GYÁSZ
Meghalt Stadler József

– Most a dzsungelkalandra fókuszálok, ami elég kemény lesz, rizsen, babon és vízen élünk majd – újságolta az ETO-tól nemrég búcsúzó támadó. – Két-három hétig leszek távol, aztán jön a karácsony, utána pedig nyaralni megyünk a barátaimmal Jamaicára. Januárban már szeretnék visszatérni a pályára, de azt még nem tudom, melyik csapat játékosaként.

Kabát (jobbra) a tavasszal visszatérhet, de aligha Győrbe Fotó: eto.hu

Kabát Péter honlapunknak megerősítette, a menedzseréhez futott már be ajánlat, ám azt nem árulta el, melyik osztályból. A kérdésre, hogy lesz-e még NB I-es meccse, Kabát azt felelte, nem tudja, de bírná a tempót, ugyanis jó formában érzi magát.

A távolabbi tervek közt mindenképpen szerepel a tanulás, hiszen a nyáron visszatér Újpestre, ahol sportkoordinátorként segíti szeretett klubját.

Olvasói sztorik