A magyar válogatottnak búcsút intő Videoton-hátvéd, Juhász Roland hosszú interjút adott az Indexnek. Szóba került a 34 esztendős futballista légióskarrierje, a nemzeti együttes és a fiatalabb generáció tagjainak hozzáállása is. Juhász nyilatkozatából szemezgettünk.
Mi a baj a válogatottal?
– Meggyőződésem, hogy több vezér kellene a pályára, akik felvállalják, hogy ők azok. Amikor a Vidi bajnok lett, minden csapatrészben volt egy ilyen. Emellett mindenkinek egy kicsivel többet, bátrabban kell vállalnia, nem pedig a másikra várnia. Akkor elkerülhetőek az olyan kínos vereségek, mint a luxemburgi. (…) Nem az akarat hiányzik, az megvan, akarat nélküli válogatottban egyszer sem léptem pályára. De mindig kell egy ember, aki magával húzza felfelé a társakat.
Az új generáció
– A jelenlegi fiatalok természetesnek veszik, hogy jó stadionokban játszhatnak, holott ez valaha nem volt így. Jó dolguk van, és nem kezelik ezt a megfelelő alázattal. Magától értetődőnek gondolják a magas fizetést. Mi valahogy jobban terelhetők, jobban kezelhetőek voltunk 15 éve. Amikor először betoppantam az MTK öltözőjébe, még kifelé is kopogtam. Hogy csókolomot köszöntem, az a minimum volt. Most? Nem is folytatom.
Miben segítene?
– Amit megtanultam a saját káromon, példámon, azt lehetne hasznosítani. A jót is átadnám persze. Nem tudom, hogy intézményesen erre lenne-e lehetőség, de ebből nagyon szívesen kivenném a részem. Nyolc évig voltam az Anderlechtnél, nemrégiben is meghívtak egy eseményre. Szeretek visszamenni, de én inkább azok közé tartozom, akik itthon érzik otthon magukat, és ha lenne rám szükség, ebben például, úgy érzem, tudnám segíteni a magyar futballt.
Még egy évet focizni szeretnék, mert magyar csapattal még nem játszottam nagy sorozat csoportkörében, azt még kipróbálnám, és a nagy stadionok közül hátha így pályára léphetnék a Nou Campban, mert az még kimaradt az életemből. Azt szeretném, ha belőlem hasznot húzna a magyar futball.
Tanulni, tanulni
– Amikor bekerültem a felnőttekhez az MTK-nál, magántanuló lettem, és harmadik után nem lett fontos a tanulás. Bántott ez a dolog, és megfogadtam még Brüsszelben, ha egyszer hazajövök, akkor az első dolgom lesz, hogy leérettségizek. 30 éves voltam, féltettek is egy kicsit a tanárok, mi lesz velem, de amikor látták, hogy megvan a szorgalmam, van bennem ambíció, és megtalálom a hangot a fiatalokkal, akkor megnyugodtak. Jártam korrepetálásra matekból, mert gimiben még vágott az agyam, aztán nem használtam ki. Szerencsére a kislányom ötös matekból, úgy látszik, nem kapott olyan rossz géneket tőlem. Érettségiztem, aztán rögtön felvételiztem, és most már diplomáért hajtok a TF-en. Így van ez rendjén, szóval tudom, miről beszélek.
Dárdai vagy Storck?
– Nálam nem is kérdés, hogy Pali, játszottunk is együtt, bízott bennem, míg ezt már Berndről nem mondhattam el. A habitusa is közelebb állt hozzám, és ő hitet adott nekünk, amit Dárdai felépített, azzal már könnyű dolga volt Storcknak.
