Magyar foci

Leekens külföldre küldené a magyar játékosokat

A kapitány szerint ki kell lépni a negatív spirálból.

A magyar válogatott frissen kinevezett kapitánya, Georges Leekens a belga Sport/Voetbalmagazine adott interjút, ahol az első benyomásairól beszélt.

– Egyelőre csak megfigyelő vagyok, meghallgatom az embereket és igyekszem minél több információt gyűjteni – utalt a 68 éves szakember arra, hogy a soron következő két barátságos mérkőzésen még Szélesi Zoltán megbízott edző irányítja a magyar együttest.

Váratlan?!
NB I: edzőváltás a zöld-fehéreknél –
hivatalos

Leekens hétvégén a Ferencváros–DVSC és a Budapest Honvéd – Puskás Akadémia FC találkozót is a helyszínen tekintette meg.

– Fontosak ezek a mérkőzésen, hiszen a válogatott legtöbb kerettagja az NB I-ből érkezik. A célunk azonban csak az lehet, hogy minél több magyar játékos kerüljön topklubokba külföldön, ez igaz azokra is, akik már most is légiósok. Magyarország csodálatos ország, Budapest nagyon is élhető város, de a játékosoknak azt javasolom majd: próbálják ki magukat a határon túl.

Az infrastruktúráról

– A munkakörülmények jók, a központunk Telkiben van, négycsillagos hotellel, wellness-centrummal és kiváló pályákkal. Meglátásom szerint ugyanakkor az a legfontosabb, hogy a játékosok kikerüljenek a negatív spirálból – nyilatkozta Leekens.

Leekens egyelőre csak megfigyelő Fotó: www.mlsz.hu
Olvasói sztorik