Magyar foci

Magyarjaival verte a DAC az NB I listavezetőjét

A fehérváriak erejéből a hajrában csak a szépítésre futotta.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

FC DAC 1904 – Videoton FC 2-1 (1-0)
Dunaszerdahely, MOL Aréna
Videoton: Horváth T. – Nego, Vinícius, Juhász (Fejes, 66.), Tamás K. – Suljic (Barczi, 75.), Hadzic, Varga J. (Szolnoki, a szünetben), Géresi (Réti, 59.) – Henty (Lazovics, 59.), Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerzők: Malecnek (19.), Divkovic (71.), illetve Scsepovics (88.)

A válogatott szünet alatt sem maradt találkozó nélkül a Videoton FC, az NB I éllovasa szombaton a szlovák élvonalban vitézkedő DAC Dunaszerdahely otthonában vívott felkészülési mérkőzést. A hazaiaknál Vida Kristopher és Kalmár Zsolt is a kezdőcsapat tagja volt, míg Mervó Bence kispadon kezdett.

A 19. percben tört meg a gólcsend, a fehérváriak tudósításából kiderül, hogy ekkor Horváth Tamás röviden passzolt, amire lecsaptak a hazaiak, Malecnek pedig csak az üres kapuba kellett gurítania a játékszert, 1-0.

Vida és Kalmár a második félidőre már nem futott ki, míg Mervó a szünetben állt be csereként.

NAGY A BAJ?!
Mégsem januárban tér vissza a bajnokcsapat kapusa?

Az első óra végén egyenlítette a Videoton, de a vendégek sokáig nem örülhettek. A 61. percben Szolnoki beadása találta meg Scsepovicsot, akiről a kapu irányába pattant a labda, ám Száraz begyűjthette volna, de érkezett Nego, akin ismét irányt változtatott, így pedig már túljutott a gólvonalon. Az asszisztens viszont lest jelzett, így maradt az 1-0.

Tíz perccel később megduplázta előnyét a DAC: Bajic ugratta ki a ziccerben kilépő Marko Divkovicot, aki átpörgette a labdát az eldőlő Horváth fölött, 2-0. A hajrában szépített a fehérvári alakulat: Szolnoki szöktette a jobbszélen Lazovicsot, aki középre passzolt, a hullámban pedig Scsepovics érkezett és a jobb alsóba gurított. Így alakult ki a 2-1-es végeredmény.

Dunaszerdahelyre látogatott szombaton a Videoton Fotó: vidi.hu
Olvasói sztorik