Magyar foci

Hatalmas szív és nagy akarat – így fogadkozik Elek Ákos

Újra ziccerben a középpályás? [i]„Majd ha vasárnap odakerülök, akkor berúgom."[/i]

A magyar válogatottra roppant nehéz mérkőzés vár vasárnap este, a mieink 20:45-től a Groupama Arénában látják vendégül Portugáliát. A találkozó előtt a Boon Elek Ákossal idézte fel a tavalyi Európa-bajnokságot, azt a pillanatot, amikor 3-3-as állásnál, ziccerben a kapufát találta el Portugália ellen. Ha abból az akcióból gól születik, akkor a luzitánok nem biztos, hogy továbbjutottak volna a csoportból.

EZT LÁTNI KELL!
Tragédia a fizikai teszten: elhunyt egy magyar játékvezető!

– Volt, aki úgy vélekedett, hogy Cristiano Ronaldo megköszönhetné nekem, hogy továbbengedtem őket a csoportból – mondta mosolyogva Elek Ákos. – Azért ez nem teljesen igaz, hiszen akkor még sok idő volt hátra, akár újból egyenlíthettek volna, de egyébként is kár ezen elmélkedni. Majd ha vasárnap odakerülök, akkor berúgom. Jó lenne, ha a lyonihoz hasonló teljesítményt tudnánk nyújtani, ebben az esetben ugyanis egy nyílt meccset játszhatnánk velük. Bízom benne, hogy nem a tavaszi forgatókönyv ismétlődik meg, hiszen a lisszaboni vb-selejtezőn egyértelműen az ő akaratuk érvényesült.

A Kajrat Almati középpályása az esti esélyekről így beszélt.

– Hogy mi lesz vasárnap az Európa-bajnoki címvédővel szemben? – kérdezett vissza Elek Ákos. – Nem tudni, az biztos, hogy a közönség ismét mögöttünk áll, telt ház, remek hangulat fogadja majd a csapatokat a pályán. A realitások talaján kell maradni, ez alapján egyértelműen a vendégek az esélyesek. Tele vannak világsztárokkal, ráadásul az utóbbi időben remek formát mutatnak. Azt viszont megígérhetem, hogy hatalmas szívvel, nagy akarattal fogunk futballozni, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Fegyelmezetten, zártan kell játszanunk, hiszen biztos, hogy a portugálok birtokolják majd többet a labdát.

Elek Ákos tudja: a portugálok a favoritok Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik