Magyar foci

A Real Madridban is megfordult a Vasas új csatára

Nagyon jó ajánlólevéllel érkezik.

A 21 esztendős görög Nikolaos „Nikos” Vergost, a Vasas FC egy évre kölcsönvette a görög Olympiakos csapatától.

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a szerződés aláírását követően a csapat honlapjának elmondta: Sok csatár lehetőség közül a szakmai vezetésünk a fiatal görög támadó mellett döntött. Sok sikert kívánok a játékosnak a Vasas csapatában.

Ezt olvastad már?
A Juventus nem tagadja: bejelentkezett a Liverpool középpályásáért

Nikos, 1996. január 13-án született Kilkisben. A 185 centiméter magas csatárt hazájában, korosztálya egyik legtehetségesebb labdarúgójának tartják.

Pályáját a Klilkis Alexandrosban kezdte, majd 2014-ben leigazolta az Olympiakos, amely 2015-ben egy évre kölcsönadta a spanyol Elche csapatának, ahol 12 találkozón 2 gólt szerzett. 2016-ban a Real Madrid B csapatához került szintén kölcsönbe, ahol 24-szer lépett pályára és ötször talált be az ellenfelek hálójába.

2011 óta végigjárta a görög utánpótlás válogatottakat az U17-től az U21-ig. Eddig összesen 30-szor ölthette magára a hellén nemzeti mezt, és ezeken 7 gólt ért el.

Komoly erősítés a Vasasnál Fotó: www.vasasfc.hu
Olvasói sztorik