Magyar foci

Dühösek Dárdai Pálra a balatoni szomszédai

A Hertha edzője állítólag kisajátította a Balaton partját, de az is lehet, hogy bérli az önkormányzattól a közterületet.

Másfél év leforgása alatt szenzációs házat építtetett magának a Balaton partján, Zamárdiban Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője. A szakember több korábbi interjújában hangoztatta, hogy ő a nyári szabadsága alatt nem vágyódik tengerpartra, mert neki a Balaton a nagy szerelme. A Berlinben élő család körülbelül 1,5–2 hónapot tölt a minden igényt kielégítő luxusingatlanban, amely a helyiek elmondása szerint két telekre épült – írja a Bors.

Ezt olvastad már?
A Barcelona még két játékost akar igazolni – a spanyol lapok tudni vélik, hogy kiket

– Nagyra tartom Dárdai Pál munkásságát, és különösebben emberileg sincs vele bajom, de több lakótársamhoz hasonlóan nekem sem igazán tetszik, hogy a házát körülvevő közterületet megpróbálja kisajátítani – mondta a szakember egyik, nevét nem vállaló szomszédja.

– Az utcánk végében egy apró be­tonplacc volt, úgymond egy szabadstrand, amire korábban sok ember leterítette a törülközőjét, és pihent, illetve onnan vezetett le lépcső a vízbe. Mára ezt a területet Dárdai úr letérkövezte, és apró fekete karókkal le is kerítette magának. Gyanítom, elektromos kaput akar odaépíttetni magának. Az a szóbeszéd járja, hogy valószínűleg bérli az önkormányzattól ezt a közterületet. A lépcsőt már meg is szüntették, jelenleg csak egy hosszú stégen lehet bejutni a Balatonba.

Dárdai Pál balatoni háza Fotó: Bors

So­kaknak az is szemet szúrt, hogy a tóban a háza előtti területet hatalmas hullámtörő kövekkel töltötte fel, így megakadályozva azt, hogy bárki is kiköthessen esetleg a parton, másrészt gyanús, hogy ezzel is növelte a telke területét.

Az ügyben keresték Csákovics Gyulát, Zamárdi főpolgármesterét, de házon kívül volt, az önkormányzat szerdára ígért választ. Természetesen Dárdai Pált is hívták telefonon, de nem volt elérhető.

Olvasói sztorik