Magyar foci

A játékos, aki hiába várja, hogy Storck felhívja

Vida Kristopher nem adja fel, küzd érte.

A Digi Sport Sport 24 híradójában nyilatkozott a Marco Rossi a DAC edzője a Zsolna elleni 4-2-es győzelem után, a Honvéd is téma volt.

– Öt év után hagytam ott a Honvédot, szóval hiányzik, természetesen. De nem bántam meg a váltást, jó döntést hoztam. A Honvéd bajnoki címet szerzett, és ez a legfontosabb. Ugyanez a célom a mostani csapatommal is, hogy történelmet írjunk. Ahhoz pedig nem árt majd egy jó Mervó Bence – nyilatkozta a szakember.

Ezt olvastad már?
Szétkaphatják a Barcát, Nasri csapatot talált, eldőlt Coutinho sorsa

– Sajnos van egy gyulladás a szervezetemben, és nem tudok játszani. Nem tudják, hogy mitől van. Remélem, minél hamarabb ott lehetek a pályán. Főleg így, hogy a legjobb barátom Vida Kristopher idejött hozzánk, akivel több mint tíz évig együtt játszottam. Már ki vagyok éhezve a játékra – kesergett Mervó, aki a lelátóról nézte a győzelmet.

Vida a válogatottba vágyik

– Várom a meghívót, próbálok úgy teljesíteni, hogy folyamatosan képben legyek, 90 perceket játsszak, és ezzel hozzásegítsem a csapatot a győzelemhez. Remélem, egyszer csak csörögni fog a telefonom, és jön a meghívó. Én küzdeni fogok tovább érte – mondta Vida a Digi Sportnak.

A DAC egyébként remekül, három győzelemmel és két döntetlennek kezdett a szlovák ligában, és ezzel negyedik. Az éllovas Nitra mögött két ponttal van lemaradva, de ezen könnyen változtathat, ha a következő fordulóban, idegenben legyőzi.

Olvasói sztorik