Magyar foci

Habkönnyű diadal, aligha kell félteni a Videotont

Ilyet is ritkán látni: sérülés miatt a játékvezetőt kellett lecserélni fél óra után.
Európa Liga, 2. selejtezőkör, első mérkőzés

Nomme Kalju (észt)–Videoton FC 0-3 (0-1)

Tallinn, Kadriorg-stadion, 1000 néző. Játékvezető: Joao Capela és Godinho (portugál)
KALJU: Teles – Uggé, Tjapkin, Mbu Alidor, Dmitrijev, Liliu (Neemelo, 60.), Valikajev, Subbotin, Kirss (Carlos Santos, 68.), Sidorenkov, Mööl. Edző: Szergej Francev
VIDEOTON: Kovácsik – Szolnoki, Vinícius, Juhász, Stopira – Nego, Hadzic, Pátkai, Suljic (Maric, 82.) – Lazovics (Barczi, 78.), Scsepovics (Géresi, 75.). Edző: Marko Nikolics
Gólszerző: Pátkai (8.), Scsepovics (46., 74. – mindkettő 11-esből)

Noha a feröeri B36 Torshavn elleni párharc nem jelentett gondot, a második selejtezőkörben gyorsan kiderült, a Kalju meglehetősen szerény képességű együttes. Így fordulhatott elő, hogy szűk nyolc perc elteltével örvendezhetett a Videotont elkísérő 11 magyar szurkoló (forrás: a vendégcsapat honlapja) – Pátkai Máté megszerezte a vezetést.

A középpályás a szöglet után kipattanó labdát lőtte el a lábak mellett, nagyjából 18 méterről. Nem sokkal később Stopira, majd Juhász fejelhetett ígéretes helyzetből, ez utóbbi esetben a kapufa „sietett” a hazaiak segítségére. Szerencsére az észtek – akik brazil, orosz, olasz és francia futballistát is felsorakoztattak a kezdőben – a folytatásban sem mutattak semmi említésre méltót, Mbu Alidor is annyival hívta fel magára a figyelmet, hogy fellökte Joao Capela játékvezetőt. Szegény portugál ücsörgött kicsit a füvön, majd jelezte, képtelen folytatni…

Így esett meg, hogy a második félidő elején már a „beugró” Godinho fújta be a tizenegyest a Videotonnak. Szolnoki szöktette Negót, aki a tizenhatos szélénél eltolta a labdát a kirohanó Teles mellett. A kapus ugrott, a vendégek hátvédje elesett, a bíró büntetőt ítélt, Scsepovics pedig nem kegyelmezett.

Vehemens rohamokat továbbra sem láttunk a Nomme Kaljutól, melynek be kellett érnie néhány kisebb veszélyt okozó szöglettel. A 74. percben aztán végérvényesen megpecsételődött a házigazda sorsa, hiszen újabb tizenegyest kapott a Vidi, Scsepovics pedig duplázott – a harmadik EL-meccsén a negyedik találatát jegyezve.

A párharc visszavágóját jövő csütörtökön vívják, aligha bánjuk, hogy sok izgalomra nem kell számítani.

Fotók: vidi.hu

Olvasói sztorik