Magyar foci

Deutsch: óriásit hibáztunk, de bajnokként akarunk visszatérni

Az MTK elnöke feltárta a kiesés okait, majd elmondta, magyar befektető érkezik a klubhoz.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.
A kék-fehérek elnöke első körben arról beszélt, hogy nagyon büszke arra, hogy a klub női csapata képes volt legyőzni a jobb anyagi lehetőségekkel gazdálkodó Ferencvárost, majd elmondta, hogy a férfiak kiesése már csak azért is szégyen és méltatlan a klubhoz, mert a költségvetéseket tekintve, a legfrissebb kimutatások szerint az ötödik helyezett volt a csapat az NB I-ben.
– Súlyos hibákat követtünk el – ismerte el a sportvezető, aki úgy véli az MTK labdarúgó klub berkein belül indokolatlanul felmagasztalták egymást. – Az akadémia szakmai vezetői azok el voltak ájulva, hogy milyen nagyszerű munka folyik az első csapatnál, az első csapat pedig el volt ájulva a nem tudom micsodától, miközben évek óta nincs bajnokcsapata U17-es és U19-es korosztályban az egyébként az akadémiájáról is közismert klubnak. Amikor pedig az MTK-n belülről fogalmazódtak meg kritikák, akkor a belső megbeszéléseken le lettek hurrogva azok, akik változást szerettek volna.

– Szerintem eljutottunk oda a buta emberek módján, nem mások hibájából tanulva, hogy radikálisan változtatni kell azon a szakmai profilon, ahogy az akadémia működik és az első csapat szakmai vezetésén is.

– Felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy egyetlen NB II-es klub sem fog jobb anyagi feltételek között működni, mint az MTK. Ezért a feljutás a minimális célkitűzés. Az MTK-nak nem egyszerűen fel kell jutnia, hanem bajnokként kell visszakerülnie az NB I-be.

Az MTK elnöke végezetül elmondta, hogy megszületett a megegyezés egy új, magyar befektetővel, ennek részleteiről pedig várhatóan még az NB II-es szezon rajtja előtt számolnak majd be.

Olvasói sztorik