Magyar foci

Magyar válogatott: az Andorra elleni és a júniusi mérleg is pozitív

Csak 2007-ben volt negatív a széria, akkor mindkét júniusi mérkőzését elveszítette a nemzeti együttes.

A magyar válogatott péntek este 20:45-től idegenben játszik vb-selejtezős mérkőzést Andorrával. A mieink előtt csak úgy marad matematikai esélye a továbbjutásra, ha legyőzik a törpeállamot. A Storck-csapat jelenleg csoportjában harmadik hét ponttal, míg a soron következő rivális utolsó, azaz hatodik a maga egy pontjával.

A két válogatottnak igazán rövid a meccstörténelme, hiszen mindösszesen háromszor találkozott egymással a két nemzet. Magyarország még nem hibázott Andorra ellen, így tehát három győzelem és 11:0-s gólkülönbség a mieink mérlege.

Múltidéző:

2016. november 13. Magyarország – Andorra: 4-0 (vb-selejtező 2018)
2013. október 15. Magyarország – Andorra: 2-0 (vb-selejtező 2014)
2012. szeptember 7. Andorra – Magyarország: 0-5 (vb-selejtező 2014)

https://www.youtube.com/watch?v=O2XSElUwEZg

A legutóbbi, novemberi csoportmérkőzésen hazai pályán 4-0-ra nyerte a Stock-csapat, akkor Lang Ádám és Gyurcsó Ádám mellett Gera Zoltán valamint Szalai Ádám volt eredményes. Az biztos, hogy utóbbi két játékos idegenben nem léphet pályára.

A 2014-es vb-selejtező alkalmából (is) kétszer találkozott egymással a két válogatott. Itthon Csábi József irányítása alatt Nikolics találata és Ildefons Lima öngólja jelentett a magyar sikert, míg az idegenbeli mérkőzés alkalmából még Egervári Sándor volt a kapitány, akkor Juhász, Gera, Szalai, Priskin és Koman is bevette az andorrai kaput.

Így szerepelt a nemzeti együttes az elmúlt tíz év júniusi válogatott mérkőzésein

Mint ismert a magyar válogatott hétfő este barátságos mérkőzésen 3-0-s vereséget szenvedett Oroszországtól, Andorrát követően pedig legközelebb augusztus utolsó napján láthatjuk pályán Dzsudzsákékat.

Íme a magyar csapat korábbi, június mérkőzéseinek mérlege:

A lenti eredményekből jól látszik, hogy a tavalyi belgák elleni Eb-negyeddöntő mérkőzést leszámítva, csupán tíz éve, 2007-ben fordult elő, hogy a magyar válogatott kettőből kettő vereséget szenvedjen el az első nyári hónapban. Egy évtizede a norvégokkal és a görögökkel szemben is alul maradt tétmeccsen a Várhidi-csapat. Azt az évjáratot leszámítva Magyarország mérlege igencsak pozitív júniusban. Egyetlen, igazán emlékezetes fiaskó tarkítja még a mérleget: 2010-ben a vb-re készülő hollandok hatot számoltak a mieinkre.

  • 2017
  • június 9. Andorra – Magyarország ?:?

    június 6. Magyarország – Oroszország 0-3

  • 2016
  • június 4. Németország – Magyarország 2-0 (barátságos mérkőzés)

    június 14. Ausztria – Magyarország 0-2 (Eb 2016, csoportmérkőzés)

    június 18. Izland – Magyarország 1-1 (Eb 2016, csoportmérkőzés)

    június 22. Magyarország – Portugália 3-3 (Eb 2016, csoportmérkőzés)

    június 26. Magyarország – Belgium 0-4* (Eb-nyolcaddöntő)

  • 2015
  • június 5. Magyarország – Litvánia 4-0 (barátságos mérkőzés)

    június 13. Finnország – Magyarország 0-1 (Eb 2016-selejtező)

  • 2014
  • június 4. Magyarország – Albánia 1-0 (barátságos mérkőzés)

    június 7. Magyarország – Kazahsztán 4-0 (barátságos mérkőzés)

  • 2013
  • június 6. Magyarország – Kuvait 1-0 (barátságos mérkőzés)

  • 2012
  • június 1. Csehország – Magyarország 1-2 (barátságos mérkőzés)

    június 4. Magyarország – Írország 0-0 (barátságos mérkőzés)

  • 2011
  • június 3. Luxemburg – Magyarország 0-1 (barátságos mérkőzés)

    június 7. San Marino – Magyarország 0-3 (Eb-selejtező, 2012)

  • 2010
  • június 5. Hollandia – Magyarország 6-0 (barátságos mérkőzés)

  • 2009
  • 2008
  • 2007
  • június 2. Görögország – Magyarország 2-0 (Eb-selejtező, 2008)

    június 6. Norvégia – Magyarország 4-0 (Eb-selejtező, 2008

    * Félkövérrel szedtük a tétmérkőzésen elszenvedett vereségeket.

    Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
    Olvasói sztorik